|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Honvédelmi Minisztériumban (2. rész)
|
Ezzel a lehetőséggel élhetnek mindazok a sorkatonák, tiszthelyettesek, tisztek, polgári alkalmazottak és civil személyek, akik a hadsereggel összefüggő kérelemmel, panasszal, közérdekű bejelentéssel, illetve javaslattal kívánnak a minisztériumhoz fordulni. A részvételi szándékot telefonon vagy levélben jelezhetik a minisztérium titkárságán. A minisztérium ügyfélszolgálata a továbbiakban is igénybe vehető. A szóvivő elmondta, hogy a Magyar Néphadseregben igyekeznek javítani az élet- és munkakörülményeket, s növelni a katonák állampolgári szabadságát. Ezért kísérletként néhány alakulatnál - s ha beválik majd másutt is - a sorkatonák a foglalkozások befejezése után szabadidejüket a laktanyán kívül is eltölthetik, ha ezt kívánják. Nem kell engedélyt kérniök a laktanya elhagyására, csupán jelenteniök kell, hogy takarodóig a helyőrségbe távoznak. A katonakönyvüket állandóan maguknál tarthatják, s ha nincsenek szolgálatban, illetve fegyelmi okból nem veszik vissza tőlük a katonakönyvet, maguk döntik el: benn maradnek-e a laktanyában, vagy pedig eltávoznak. Akik a laktanyában maradnak tetszésük szerint résztvehetnek tánc-, színjátszócsoportokban, irodalmi körökben, járhatnak nyelvi laboratóriumba és más foglalkozásokra. Az egyik újságíró kérdésére - válaszolva a szóvivő kijelentette: Magyarország és Románia hadseregeinek kapcsolata a terveknek megfelelő együttműködésen alapul, a béke fenntartásában értenek egyet. A politikai vita rendezése a kormányok dolga. (MTI)
1989. május 10., szerda 20:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|