|
|
|
|
Liberális Internacionálé - hétfői program
|
1989. május 8., hétfő - Megkezdte budapesti tárgyalásait hétfőn a Liberális Internacionálé nemzetközi szervezet küldöttsége, amely tájékozódni kíván Magyarország politikai helyzetéről.
A 40 évvel ezelőtt létrejött szervezethez 52 liberális demokrata párt tartozik 33 tőkésországból. A liberalizmus lényegét az egyén szabadságának megőrzéséhez való ragaszkodásban látják, és elutasítják mind a baloldali, mind a jobboldali önkényuralmi rendszereket. A Liberális Internacionálé igyekszik támogatni a liberális demokratikus célok érvényesülését azokban az országokban is, ahonnan nincsenek tagjaik. E támogatást nem a belügyekbe való beavakozással, hanem az illető országok belső helyzetének türelmes tanulmányozásával, az ottani politikai erőkkel folytatott párbeszéddel képzelik el. Magyarország esetében a demokratikus viszonyok, a liberális értékek érvényesülésének, részben meghonosításának a feltételei iránt érdeklődnek. A Magyarországra érkezett küldöttség vezetője Giovanni Malagodi olasz szenátor, a Liberális Internacionálé elnöke. A delegáció tagjai között jelentős amerikai, angol, svájci, izlandi és osztrák politikai személyiségek vannak. Hétfőn magyarországi programjuk első eseményeként délelőtt a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőivel találkoztak. A liberális demokrata irányzatú SZDSZ vezetői tájékoztattak a szervezet működéséről, és képet adtak a magyar belpolitikai élet jelenlegi erőviszonyairól. Magyar Bálint, a szervezet egyik ügyvivője hangsúlyozta, hogy az Ellenzéki Kerekasztal csak úgy hajlandó tárgyalni az MSZMP-vel, ha a tárgyalások érdemiek, és határozatait a kormányzópárt kész érvényesíteni. Az SZDSZ szerint az Ellenzéki Kerekasztal szeretné, ha a tárgyalásokon az MSZMP-t rugalmasabb partnerek, inkább a reformszárny politikusai képviselnék. A találkozón szó volt arról is, hogy milyen formákban változhatnak az ország és a Varsói Szerződés kapcsolatai. A Liberális Internacionálé küldöttsége a következő napokban találkozik más független politikai szervezetek képviselőivel is. (MTI)
1989. május 8., hétfő 15:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|