|
 |
 |
 |

Ülést tartott a Minisztertanács - Szóvivői tájékoztató (2. rész)
|

Nagy Attila, az MTI tudósítója jelenti:
A kormány ülését követő szóvivői tájékoztatón Marosán György bevezetőben elmondotta: a kormányülés mintegy folytatta a parlamenti programot, hiszen először Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter tájékoztatta a Minisztertanácsot az új alkotmány koncepciójáról. Ezt követően a kormány előterjesztést hallgatott meg a belkereskedelmi törvény módosításáról. Erre azért van elsősorban szükség, hogy a gazdasági társaságok másokkal azonos feltételek között dolgozhassanak. A kormány arra készül, hogy a belátható jövőben a bel- és a külkereskedelemre egyaránt hatályos, átfogó törvényjavaslatot terjesszen az Országgyűlés elé. Addig is a kereskedelmi miniszter az érintett tárcákkal együttműködve a deregulációs program során átvizsgálja azokat a rendelkezéseket, amelyek akadályozzák a versenysemlegesség és a piaci esélyegyenlőség érvényesítését a kereskedelmi tevékenységben. A kormány javasolja az Elnöki Tanácsnak, hogy egyes városokat megyei várossá, egyes nagyközségeket pedig várossá nyilvánítson. Összesen 41 nagyközség nyújtotta be várossá nyilvánítási igényét. A kormány gondosan mérlegelte a kéréseket, figyelembe véve az egyes nagyközségek történelmi hagyományait, valamint a hosszú távú terület- és településfejlesztés szempontjait, s úgy döntött, hogy valamennyi pályázó település várossá nyilvánítását javasolni fogja az Elnöki tanácsnak. A kormány elhatározta: előterjesztéssel fordul az Elnöki Tanácshoz, hogy a minden szempontból eredményesen fejlődő Kecskemétet, Nyíregyházát és Székesfehérvárt nyilvánítsa megyei várossá. A javaslat benyújtása előtt a kormány kikéri az országgyűlés illetékes bizottságai elnökeinek véleményét is. Az idegenforgalom helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló előterjesztéssel kapcsolatban a Minisztertanács megállapította: tavaly jelentős változások következtek be a turistaforgalomban. Az új útlevéltörvény hatására egymillióról négymillióra emelkedett a nyugatra kiutazók száma. Emiatt az idegenforgalmi aktívum százmillió dollárra csökkent annak ellenére, hogy a dollárbevételek emelkedtek. A gyermek- és ifjúságvédelem átfogó szabályozására vonatkozó irányelveket megtárgyalva a kormány úgy döntött, hogy ezeken a területeken a jogi rendezés új törvény megalkotását teszi szükségessé. A kormány megbízta a szociális és egészségügyi minisztert, hogy ennek a jogszabálynak az előkészítését alapos helyzetelemzést követően kezdje meg - mondotta bevezető nyilatkozatában a szóvivő. (folyt.köv.)
1989. január 12., csütörtök 18:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|