Rendszerváltás és az MTI

	- A privatizálásról, a tulajdonviszonyról - 1. folyt.
Felhívja a figyelmet a tanulmány a kereszt-tulajdonlás veszélyére. Legkönnyebben ugyanis úgy vásárolhatnak részvényeket a vállalatok, hogy maguk is részvényeket bocsátanak ki, illetve még ennél is egyszerűbb módon, tudniillik egymás között egymás részvényeit cserélhetik ki. Az ilyen kereszt-tulajdonlást nem ellenőrizné a piac és a részvényárfolyamok fiktívek lennének. A vállalati részvénytulajdonlással való kísérletezés ezért igen veszélyes, és nemhogy elősegíteni, hanem inkább korlátozni kellene. Ez a meggondolás még nagyobb mértékben érvényes a bankok részvénytulajdonára. A bankoknak ugyanis nem az a feladata, hogy befektessenek, hanem az, hogy hitelezzenek. A két funkció keveredése csak bajjal járhat. A mesterségesen létrehozott részvénytulajdonosok második csoportja a vagyonpénztárak. Ilyenek még nincsenek, ezeket létre kellene hozni, ami nem egyszerű dolog. Idézem Sós Mihály(sic) sorát: "Itt azonban gyökeresen más, összehasonlíthatatlanul nehezebb kérdések merülnek fel, mint akkor, amikor egy már kialakult intézményszerű piacgazdaságban hoznak létre egy-két állami vagyonkezelő holdingot. 10, vagy 40 ilyen intézményt kell létrehozni? Nem tudjuk megmondani, mint ahogy azt sem, hogy számuk befolyásolja-e a rendszer működését, és ha igen: hogyan? Milyen legyen a méretstruktúrájuk, hogyan épüljenek fel?" A továbbiakban arról ír Sós, hogy aligha lehetne ezeket a vagyonpénztárakat az MSZMP-től, illetőleg többpártrendszer esetén a politikai pártoktól függetleníteni. A vagyonpénztárak fantasztikus gazdasági hatalommal rendelkeznének. Létrehozásuk az állam műve lenne, hosszú időn át állami tulajdonban maradnának. Vezetőiket a kormány, az Országgyűlés, vagy a köztársasági elnök nevezné ki és ellenőrizné. Elképzelhetetlen, hogy a kinevezéseknél ne játsszon döntő szerepet a politikai befolyás és az osztozkodás. (folyt.) 1989. szeptember 17., vasárnap
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »