|
|
|
|
Európa Tanács - kollokvium - 2. (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Strasbourg, 1990. szeptember 18. kedd (MTI-tud) - A
Kelet-Európa irányában történt nyitás, Európa kiteljesedése jegyében
tanácskozott kedden Strasbourgban az Európa Tanács által a
demokráciához vezető utakról szervezett kollokvium megannyi jeles
résztvevője.
Mint Catherine Lalumiere főtitkár-asszony megnyitójában kiemelte, az Európa Tanács már ma is Kelet-Európa minden országával, köztük a Szovjetunióval is mind szélesebb területen működik együtt. Holnap - azaz novemberben - Magyarország minden valószínűség szerint csatlakozik hozzánk, nem sokkal később Lengyelország és Csehszlovákia is követi, és további országokat is várunk sorainkba - mondotta a tanács első számú tisztviselője. Az NDK néhány napon belül a német egyesítés révén csatlakozik hozzánk, vagyis az Európa Tanács egyre inkább Európa összes országainak kikötőjévé válik.
Catherine Lalumiere kiemelte, hogy ezt az európai gyülekezetet szilárdan meg kell alapozni, megfelelő kritériumok alapján. Az Európa Tanács létrejötte óta, azaz 41 esztendeje a törvény uralma, a pluralista demokrácia és az emberi jogok elveinek alapján működik. Ma ezeket az értékeket egész Európa elismeri, legalabbis hivatalosan - ám a gyakorlatban nem olyan egyszerűen valósulnak meg, márpedig nélkülük Európa a rövid távú érdekek eredője lenne, minden kultúra, lélek vagy jövő nélkül - fejtegette Catherine Lalumiere asszony. Az Európa Tanács ezzel a kollokviummal és egész tevékenységével ezeknek az elveknek, értékeknek fejlesztésére törekszik - mondotta.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke, Anders Björck ezt követő üdvözlő beszéde után arról, hogy miért és főleg, hogyan kellene megerősíteni a demokratikus folyamatot Európában, Mario Soares portugál elnök és Bronislaw Geremek, lengyel parlamenti elnök vitaindítója alapján folyt plenáris eszmecsere az Európa Tanács strasbourgi palotájában a földrész országaiból érkezett több mint százhúsz politikus, közéleti személyiség, kutató részvételével. (folyt.)
1990. szeptember 18., kedd 19:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Európa Tanács - kollokvium (2. rész)
|
Soares kiemelte, hogy nem elég demokratikus intézményeket alkotni, meg kell teremteni a közügyek iránt érdeklődő közvéleményt is, s Portugália példájára is utalva figyelmeztetett arra, hogy a szabadság győzelme még nem jelenti a stabil demokrácia diadalát. Geremek a maga részéről arról szólt, hogy Lengyelország forradalmának második szakaszába lépett, és szembe kell néznie a totalitárius rendszerből egy pluralista demokráciába való átmenet problémáival. A békés változással járó, de vállalandó kockázatnak nevezte azt a lehetőséget, hogy a nomenklatura fennmarad. Hangsúlyozta egy új alkotmány és jogi rendszer kidolgozásának fontosságát.
A vitában sokan hangot adtak reményüknek, hogy a berlini fal leomlását követően nem húznak Európában újabb falakat, amelyek a teljesen demokratikus és demokratizálodó, vagy a gazdag és a gazdasági problémákkal küszködő országokat választanák el. Nem szabad megfeledkezni - hangsúlyozta megannyi felszólaló - a kisebbségek problémáiról: ezzel kapcsolatban a többségi elvet úgy kell érvényesíteni, hogy figyelembe veszik az egész lakosságot alkotó népesség demokratikus törekvéseit és azt is, hogy 40 év alatt a feledés homályába vesztek a konfliktusok párbeszéd útján történő rendezésének demokratikus hagyományai.
Délután négy csoportban folytatódott a munka: az elsőben a demokratikus intézményekről, a másodikban az emberi jogokról és a szociális igazságról, a harmadikban a kulturális, nemzeti és európai identitásról, a nemzeti és kisebbségi problémákról, a negyedikben a társadalmi kihívásokról, a bevándorlásról és ezzel kapcsolatos problémákról folyt eszmecsere.
Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter az első munkacsoportban a magyar demokratikus átalakulásról számolt be a résztvevőknek, szólt többek között azokról a vitákról és dilemmákról is, amelyek a demokratizálódással járnak, továbbá a gazdaság problémáiról.
Szerda reggel a négy munkacsoport összefoglalóival folytatódik a kollokvium, majd újabb vitát rendeznek a holnap Európájának lehetőségeiről és forgatókönyveiről. Délután kerül sor a befejező kerekasztal-tanácskozásra, amelyre Jeszenszky Géza külügyminisztert is meghívták; ennek témája a demokratikus Európa architekturája, s azon belül az Európa Tanácsra váró szerep. (folyt.)
1990. szeptember 18., kedd 19:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Európa Tanács - kollokvium (3.rész)
|
A kollokvium alkalmából összesítést tettek közzé az Európa Tanács és Kelet-Európa országai közötti kapcsolatok alakulásáról. Az emlékeztető Magyarországgal kapcsolatos fejezete az idei esztendőre vonatkozólag nem kevesebb, mint harminc olyan programot és akciót sorol föl, amelyet idén szervezett vagy szervez az Európa Tanács különböző területeken magyar részvétellel.+++
1990. szeptember 18., kedd 19:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|