|
|
|
|
Nem alakult meg a megyei munkástanács Borsodban
|
1990. július 12., csütörtök - A várakozással ellentétben nem
alakult meg csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkástanács,
ami azért meglepő, mert az ország legiparosodottabb megyéjében igen
sok vállalatnál, üzemben, gyárban alakult meg napjainkra a dolgozók
érdekeit képviselő helyi munkástanács. A csütörtöki összejövetelen
azonban alig több mint harmincan vettek részt. Ezt többen annak
tulajdonították, hogy a meghívottak bizalmatlanok voltak az ülés
helyszínével szemben, mivel a termet az MSZP miskolci csoportja
bocsátotta rendelkezésükre, ingyen és bérmentve. (Mint később
kiderült máshol nem találtak a szervezők ilyen feltételekkel
helyiséget.) Mások az érdektelenség fő okaként a rossz progandát és
szervezést jelölték meg, a megyei lapban közzétett meghívó szerint
ugyanis a mgyei munkástanács alakuló ülésére elsősorban az ,56-os
munkástanács-tagokat, valamint érdeklődő fiatalokat vártak az
időskorú szervezők. Ennek megfelelően a találkozó leginkább az
indulatoktól fűtött visszaemlékezések jegyében telt el, miközben
néhányan azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szükség van-e a
valóban spontán alakuló munkástanácsok feletti bábáskodásra,
bármiféle központosításra.
Néhány órás eszmecsere után a megjelentek dolgukvégezetlen távoztak hiszen - mint kiderült - mindössze négy működő munkástanács képviselője volt jelen, hogy a megyei munkástanács megalakulásának kérdéséről döntsön. (MTI)
1990. július 12., csütörtök 20:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|