|
|
|
|
Nagymaros nem vár tovább - Megalakult a szennyvíz-társulat
|
1990. július 13., péntek - A nagymarosiak nem várnak tovább,
pénteken este Szennyvíz Csatornamű Társulatot alakítottak.
Niedermüller Ferenc, Nagymaros tanácselnöke az MTI tudósítójának
elmondta: noha a község vezetékes ivóviz-ellátását még 1960-ban
kiépítették, a szennyvízcsatorna-rendszer megvalósítása mindezidáig
elmaradt arra hivatkozva, hogy azt majd a bős-nagymarosi vízlépcső
építésével együtt oldják meg. A nagymarosiak viszont úgy gondolják,
hogy hitegették őket, vártak eleget - éppen 30 évet -, a
szennyvízkérdést most már meg kell oldani. A társulathoz az alakuló
ülést megelőző részgyűléseken a lakosság 66 százaléka csatlakozott.
Ez családonként nem kis terhet jelent, hiszen 45 ezer forintba kerül
egy-egy ház bekapcsolása. A közművesítéshez csatlakoznak a
nagyfogyasztók, vagyis a nagymarosi üzemek is.
A hálózat megvalósításához az állampolgárok 54 millió forintjához még 38 millió forintot tett hozzá a helyi és a Pest Megyei Tanács, de számítanak még a Vízügyi Alap beígért 28 millió forintjára. A vállalkozáshoz még ez a pénz is kevés volt, így további 27 millió forint OTP-hitelt kellett felvenni. A kivitelezésre pályázatot írtak ki, és a 28 jelentkező közül a Dunamenti Regionális Vízművállalat ajánlatát fogadták el. Velük majd a pénteken megalakult Szennyvíztársulás köti meg a szerződést. A tervek szerint 1992 decemberéig kell elkészülnie a 15,5 kilométer hosszú szennyvízcsatorna-hálózatnak Nagymaroson. (MTI)
1990. július 13., péntek 18:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|