|
|
 |
|
 |
A műtőasztalon az ország - Göncz-interjú a Népszabadságnak (1.
rész)
|
1990. július 13., péntek - Az előttünk lévő két-három döntő
hónap alakulása attól függ, hogy az emberek többsége közvetlenül is
érzékelni fogja-e: történt valami az érdekében, őérte - mondta Göncz
Árpád ideiglenes köztársasági elnök a Népszabadságnak adott
interjújában. A szombat reggeli lapban megjelenő államfői
nyilatkozatot - amelyet az újság főszerkesztőjének és belpolitikai
rovatvezetőjének adott - a Népszabadság szerkesztősége még a
megjelenése előtt az MTI rendelkezésére bocsátotta.
Az ideiglenes köztársasági elnök szólt a mindennapi élet
nehézségeiről, a földkérdésről, s a népszavazás személyét érintő
részleteiről. Ez utóbbival kapcsolatban szétválasztva államfői és
személyes érzéseit, úgy vélekedett:
,, Nekem kutya kötelességem, hogy a legelső adandó időben
érvényt próbáljak szerezni egy olyan állampolgári kezdeményezésnek,
amelyet 100 ezernél több érvényes aláírás támogatott. A népet meg
kell kérdezni, hogy az államfő választásának kérdésében mi a
véleménye. Magánemberként az a véleményem, hogy a kezdeményezés nem
ellenem irányult. Ennek ellenére szorongva tapasztalom, hogy mióta
ez az akció megindult a bizalom ellenére, amit az országban
változatlanul érzek, rám akasztották a paktum-elnök címét, ami
gyakorlatilag azt jelenti, hogy állítólag én a nép fölött álló
hatalmi elitek alkujának köszönhetően kaptam meg ezt a széket.
Őszintén szólva úgy érzem, egyet-mást tettem életemben, s merő
véletlenség, vagy méginkább: talán nem teljesen véletlen, hogy a
bőrömre paktumot kötöttek, hogy a választás épp énrám esett.
Hazudnék tehát, ha azt mondanám, hogy személy szerint engem a
történtek nem érintenek. Azt már kereken megmondtam, nem szükséges
ismételnem: ha a népszavazás úgy dönt, hogy a nép válassza az
elnököt, akkor készséggel állok elébe a megmérettetésnek. És ha az
lesz a döntés, hogy a Parlament válasszon elnököt, akkor azt is
tudomásul veszem,,.
Göncz Árpád a több mint 10 gépelt oldalnyi interjúban szubjektív
véleményét is közreadja a hitoktatás kérdéséről, amellyel
összefüggésben előrebocsátja, hogy egyrészt liberális ember,
másrészt, hogy keresztény. A továbbiakban így vélekedik:
,, Liberális emberként szabad egyházat szeretnék látni szabad
államban. Én valamennyi egyház helyében igyekeznék elszakadni minden
állami befolyástól. Nagyon megfontolnám hogy bármilyen erősebb szál
kössön az államhoz, hiszen így bátrabban, kötetlenebbül
képviselhetnék egy tisztán erkölcsi álláspontot. (folyt.köv.)
1990. július 13., péntek 18:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A műtőasztalon az ország - Göncz-interjú a Népszabadságnak (2.
rész)
|
Márpedig keresztény ember lévén, kötelességem és jogom ebből az
erkölcsi alapállásból bírálnom bármit. A keresztény egyháznak,
minden vallásfelekezetnek elemi érdeke - és meggyőződésem, hogy ez a
laikus társadalomé is -, hogy olyan közösségeket hozzon létre,
amelyek élik a hitüket. S így az egész társadalomnak is kovászai...
Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy a hitet osztályozni lehet.
Az előbb azt mondtam, keresztény vagyok, de nem tudom, milyen
osztályzatot adnék magamnak hitből. Nem hiszem, hogy a dolognak az
volna a lényege, hogy a hittan az első óra-e vagy az utolsó, az
iskolateremben tartják-e vagy a plébánián, vagy a plébánia által
fenntartott másfajta teremben, vagy akár magánlakáson. Még abban sem
vagyok biztos, hogy a hitoktatás legfőbb kédése az, hogy az
órarendben szerepel-e? Ahogy visszagondolok a magam kamaszkorára,
egy olyan társadalom hittanóráira, amelyik az
anyakönyvi-keresztényeket tartotta nyilván, képtelen vagyok
megmondani, hogy ezek mekkora hányada volt valóban keresztény. Most
tiszta lappal indulván, lehetne valódi kereszténységet építeni, de
ez nem azon múlik, hogy hol van az iskolában hely hittanórára, hol
nincsen, s hogy a hitoktató hogyan kapja a fizetését és tagja-e a
tantestületnek. Ahhoz közös élmények kellenek, szeretet kell,
közösséget kell létrehozni. Ami ebben a vitában kezd eluralkodni,
attól nagyon-nagyon aggódom. Tartok tőle, hogy itt valami kultúrharc
féle bontakozik ki, olyan kérdésekben, aminek a hithez és a
kereszténységhez édes-kevés köze van. Mintahogy a liberalizmushoz
sem sok...,,
Göncz Árpád végezetül, élve a kérdezők hasonlatából adódó
lehetőséggel - miszerint hazánkban évtizedek óta merő jószándékból,
esetenként annak álcázott félelemből nem akartak, vagy nem tudtak a
szükséges műtéthez beöltözni és szikét ragadni - kijelentette: ,,úgy
kell vágnunk, mint amikor egy súlyos műtétet repülőgépen hajtanak
végre bicskával... mindenki tudja, hogy az áldozat a gyakorlatban
mit jelent: ez sokaknak csirkenyak ebédet, profánul és gorombán
kifejezve. Ha viszont a szegénység elhatalmasodik, s a műtét nem
sikerül, az a politka, a politikus bukását jelenti... a
kényszerműtétet, életmenő műtétet mégis végre kell hajtani. Akár
lassú, fokozatos vágásokkal hajtják végre, akár egyetlen metszéssel,
mindenképpen veszélyes arra nézve is, aki végrehajtja és arra nézve
is, akin végrehajtják. Embertelenül nehéz feladat, dehát vannak
pillanatok, amikor képtelenség a betegtől megkérdezni, hogy
hozzájárul-e a műtéthez, vagy sem. S ez a pillanat, azt hiszem,
ilyen.,, (MTI)
1990. július 13., péntek 18:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1047 sz. hírre
|
Mai mtib1047 számú, A műtőasztalon az ország - Göncz-interjú a
Népszabadságnak (1. rész) című hírünk 1. bekezdésének 6. sorában a
funkció helyesen:
főszerkesztőjének és társadalompolitikai rovatvezetőjének
-------------------
(MTI)
1990. július 13., péntek 19:05
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|