|
|
|
|
EK-szóvivő Antall József látogatásáról (2.rész)
|
A szóvivő kifejtette: az EK a kétoldalú kapcsolatok fenntartása mellett a jövőben is törekszik a multilaterális együttműködésre Magyarországgal, amire a Phare-program nyújt megfelelő keretet. A 24 fejlett tőkés ország által tavaly kezdeményezett segélyprogram a szóvivő szerint a jövőben tovább szélesedhet és ezáltal segítheti - más közép-európai országokhoz hasonlóan - a környezetvédelmi, képzési gondok enyhítését, a nyugati piaci értékesítését. ,,Az EK érdekelt a kelet-európai reformfolyamatok továbbvitelében és kész segítséget nyújtani, hogy ezek az országok segíthessenek magukon,,.
Dublinban, az EK júniusi csúcsértekezletén politikai döntés született ugyan a Szovjetunió támogatásáról is, ám ez nem áll ellentmondásban a közép-európai országok már korábban elhatározott megsegítésével - fejtette ki a szóvivő.
A kereskedelmi korlátok további leépítése - a társulási megállapodással összefüggésben - a jövőben folytatandó tárgyalások témája lehet - szögezte le végül Nico Wegter szóvivő, aki bizonyosnak mondta, hogy a jövőben még intenzívebb kapcsolatok alakulnak ki az EK és Magyarország között.+++
1990. július 13., péntek 19:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|