|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP Pest Megyei Intéző Bizottságának állásfoglalása
"... megérti a
kormány kényszerhelyzetben hozott intézkedéseit, de
elfogadhatatlannak tartja, hogy az áremelkedések terheit csak a
kisemberek, a munkások, a parasztok viseljék."
SZER, Világhíradó:
A hazai ingyenkonyháról
"Tisztázni kellene, hogy kik járulhatnak a közös lábashoz, miféle
igazolványt vigyenek magukkal, mert az éhezésnek nincs kora, neme.
Nincs szándékunkban ünneprontónak lenni, mégkevésbé akarunk a kákán
is csomót keresni - de vajon hol tölthetik meg legalább naponta
egyszer meleg étellel a gyomrukat a munkát hiába kereső fiatalok
tízezrei, azok akik most kerültek ki az iskolák padjaiból,
érettségivel, vagy szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebükben?"
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Solt Ottíliával - 2. folyt.
|
- Hát szamizdat sajtóorgánumunk van, tulajdonképpen a legrégibb, hiszen a Beszélő című, meglehetősen tekintélyes folyóirat, tehát a Beszélő című patinás szamizdat folyóirat az hát szellemi előzménye a Szabad Demokraták Szövetségének, de mondjuk a mai politikai feltételek mellett egy ilyen nyilvánosságnak szűk, úgyhogy most éppen nincsen valódi orgánumunk. Készülünk hetilap alapításra, remélhetőleg erre ősszel sor is kerül, a pénzügyi feltételek hát alakulnak, ami pedig a dolog engedélyeztetését illeti, ennek a mai politikai helyzetben nincsen akadálya, nem tud a hatalom igazából meggátolni egy lapalapítást. Átmenetileg a Szabad Demokraták Szövetségének tájékoztatója című, hát igazából belső tájékoztató létezik, ami azonban politikai fórumként sem elhanyagolható. A napilapok bizonyos fokig helyt adnak nekünk, tehát (...) mértékben rendelkezésünkre állnak, hogy a (...) és a közölnivalóinkat elmondjuk, de azért ez nem az igazi. Egyrészt azért, mert a mértéke hullámzó és nem tőlünk függ, másrészt azért, mert ha szétszórva találkozik a közönség a nézeteinkkel, akkor a politikai élettől távol álló közvélemény vagy közösség nem tudja ezt összerakni mozaikokból, tehát muszáj saját orgánumot alapítani. - Mivel ilyen érdekes képet festett a saját helyzetükről, legyen olyan kedves és fessen egy képet a jelen politikai konstellációról - Tehát az a sajátos helyzet jellemzi ma a politikai életünket, hogy az eddig monolitikus uralmat gyakorló apparátusok, mindenekelőtt az MSZMP, meglehetősen meggyengült, tehát nem tud igazi ellenállást kifejteni azokkal az új erőkkel szemben, amelyek szerveződnek a társadalomban, ugyanakkor a társadalom nem ébred rá arra, hogy milyen lehetőségei vannak. Tehát távolról sem támadja olyan totálisan a fejére nehezedő (...), mint amire módja lenne. (folyt.)
1989. július 21., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|