|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Kasza László és a Magyar Rádió
"két okom is van arra, hogy nem kívánok a Bródy Sándor utcában
dolgozni. Az egyik az, hogy 25 év alatt én nagyon összenőttem a
Szabad Európa Rádióval - ezt a rádiót tartom sok hibája, gyengesége
ellenére is a magaménak.
A másik ok, hogy - rengeteg fontos változás ellenére is - a
Magyar Rádió nekem az a rádióállomás, amely - bevallottan - 40 éven
át hazudott, és azok, akik kényszerítették a szép számmal jelenlévő
tisztességes szerkesztőket a hazudozásra -, nos ezek most is ott
vannak, mégpedig a legtöbben vezető beosztásban. "
|
|
|
|
|
|
|
Veterán járművek találkozója Csongrádban
|
1990. július 7., szombat - Közel 100 hazai és külföldi
veterán autó, valamint motorkerékpár vonult fel szombaton Szegeden,
Mártélyon és Hódmezővásárhelyen, hogy részt vegyen a 3. alkalommal
megrendezett veterán járművek találkozóján.
A Magyar Autóklub működésének 90. évfordulóját ünneplő látványos eseményen a legidősebb jármű 1912-es, a legfiatalabb pedig 1969-as évjáratú volt. A ragyogó autók és motorkerékpárok néhány mai, korszerűbb járművet is megszégyenítő eredménnyel álltak helyt a 90 kilométeres versenyben.
A találkozó alkalmából a Csongrád Megyei Tanács aulájában kiállítás nyílt a magyar autógyártás és az Autoklub műtjának dokumentumaiból. A bemutatón látható egyebek között a porlasztó feltalálójának, a szegedi születéső Csonka Jánosnak első, triciklire emlékeztető autómobilja. (MTI)
1990. július 7., szombat 19:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|