|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Kasza László és a Magyar Rádió
"két okom is van arra, hogy nem kívánok a Bródy Sándor utcában
dolgozni. Az egyik az, hogy 25 év alatt én nagyon összenőttem a
Szabad Európa Rádióval - ezt a rádiót tartom sok hibája, gyengesége
ellenére is a magaménak.
A másik ok, hogy - rengeteg fontos változás ellenére is - a
Magyar Rádió nekem az a rádióállomás, amely - bevallottan - 40 éven
át hazudott, és azok, akik kényszerítették a szép számmal jelenlévő
tisztességes szerkesztőket a hazudozásra -, nos ezek most is ott
vannak, mégpedig a legtöbben vezető beosztásban. "
|
|
|
|
|
|
|
A FIDESZ III. kongresszusa (1. rész)
|
1990. június 2., szombat - Szombat délelőtt plenáris üléssel
folytatta munkáját a FIDESZ kongresszusa. Az elfogadott napirend
szerint a választmány beszámolója mellett a FIDESZ jövőjével
kapcsolatos elképzeléseket vitatták meg, de ismételten terítékre
került a FIDESZ tanácsa által kiküldött bizottság jelentése, amely
már a kongresszus nyitónapján is kisebb vihart kavart. A dokumentum
összeállítói ugyanis gondatlanságot, valamint többszöri indokolatlan
és nagyösszegű kifizetést észleltek a szervezet pénzügyi
kimutatásait vizsgálva.
Elsőként azonban a választmány október óta végzett munkájáról számolt be Fodor Gábor, hangsúlyozva: a választásokra való felkészülés óhatatlanul megkívánta, hogy a FIDESZ - eltávolodva mozgalmi jellegétől - szervezettebbé, pártszerű tömörüléssé váljon. Ennek kapcsán leszögezte: a FIDESZ a választási kampány, illetve a választások során egyértelműen nagykorúvá vált, így a mostani kongresszus egyik fontos teendője, hogy a ,,kinőtt ruhát,, ráigazítsa a szervezetre - elsősorban a szervezeti és működési szabályzat újraalkotásával.
A FIDESZ gazdálkodási, pénzügyi tevékenységéhez Deutsch Tamás fűzött szóbeli kiegészítést, természetesen reagálva a közreadott bizottsági jelentésben megfogalmazott, nem egy FIDESZ-vezetőt személyében is érintő vádakra. Világossá tette a kongresszus résztvevői előtt, hogy milyen forrásból származnak a FIDESZ bevételei, s egyúttal rámutatott, hogy a bizottság jelentésében többhelyütt félreértésekről vagy csúsztatásokról van szó, s a bizottság által közreaadottak kilencven százaléka egyáltalán nem igaz. Ezzel egyidejűleg azonban elismerte, hogy a FIDESZ gazdasági ügyeinek intézése - különös tekintettel a számlák kezelésére és a könyvelésre - kívánnivalókat hagy maga után. (folyt. köv.)
1990. június 2., szombat 14:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Fidesz III. kongresszusa (2. rész)
|
A vita lezárását követően a kongresszus részvevői külön-külön szavaztak a választmány beszámolójának politikai, illetve pénzügyi részéről. A kongresszus elsöprő többséggel fogadta el a beszámoló politikai részét; a választmány gazdaság-pénzügyi jelentését pedig 318 igen és 218 nem szavazattal szintén elfogadottnak nyilvánította. A Fidesz-tanács által megbízott vizsgálóbizottság jelentésével kapcsolatban pedig olyan döntés született, hogy az abban foglaltak tisztázásával a tanácskozás zárónapján, vasárnap megválasztandó számvizsgáló, illetve etikai bizottságot bízzák meg.
A szombati plenáris ülés végén a Fidesz jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket mondták el többen is. Vágvölgyi B. András alapvető kérdésnek nevezte, hogy a kongresszus tisztázza a Fidesz parlamenti frakciójának, illetve a párt vezetőségének viszonyát. Véleménye szerint nem lenne kívánatos, ha akár a frakció, akár a választmány szerepe meghatározóvá válna, szerinte ezeknek a testületeknek a kapcsolatában a mellérendeltségnek kell érvényesülnie. A fiatal demokraták jövőbeni politizálásában továbbra is fejeződjék ki az alternatív jelleg, a fiatalos dinamizmus és az ironikus fogalmazásmód. A Fidesznek olyan, az ipari társadalom utáni politizálási stílust szükséges kialakítania, amely a jövő évezred domináns politikai stílusa lehet. Ertsei Katalin szerint továbbra is fontos lenne, hogy a fiatal demokraták súlyt helyezzenek azokra a területekre - környezetvédelem, szociálpolitika, kultúra -, amelyeken eddig is otthonosan mozogtak. Lippai Pál pedig a Fidesz sajátos helyzetére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a fiatal demokratákhoz hasonló politikai párt nem található sem Európában, sem a tengeren túl. Szerinte a Fiatal Demokraták Szövetségének nem szabad elvetnie liberális hagyományait, hiszen elsősorban a liberalizmusból merítve sikerülhet kialakítania a kívánt alternatív politizálási stílust.
A tanácskozás programjának megfelelően szombaton délután szekcióüléseken vitatták meg és alakították ki az önkormányzati választásra való felkészüléssel, a felsőoktatással, a középiskolai képzéssel, a nemzeti kisebbségekkel és a környezetvédelemmel összefüggő koncepciót, valamint az új alapszabály tervezetét. A szekcióülések munkájának tapasztalatait a kongresszus vasárnap plenáris ülésen vitatja meg, s dönt a határozati javaslatokról, valamint megválasztja a Fidesz vezető szerveit. (MTI)
1990. június 2., szombat 15:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|