|
|
|
|
Világbanki hitel megzőgazdasági vállalkozóknak (1. rész)
|
1990. július 6., péntek - A Földművelésügyi Minisztérium
illetékesei megkezdték a tárgyalásokat a hazai bankokkal arról, hogy
miképpen lehetne a mezőgazdasági vállalkozókat lehetőség szerint
egyszerűsített eljárással hozzájuttatni az 5. világbanki
agrárprogram által kilátásba helyzett mintegy 100 millió dolláros
hitelhez, vagy annak egy részéhez - erről tájékoztatták az MTI-t a
Földművelésügyi Minisztériumban.
Müller László osztályvezető elmondta, hogy az előzetes elemzések szerint nagy érdeklődés mutatkozik a kistermelők és a leendő vállalkozók körében a hitelek igénybevételére. Az integrált agrár exportprogramban várhatóan főként a kisüzemek, kistermelők lesznek érdekeltek. A korábbi világbanki programokkal ellentétben ez az új kiírás nem határoz meg konkrét célokat - mint a nagyüzemek esetében -, hanem lehetővé teszi, hogy hitelből bármilyen jól jövedelmező tevékenységre berendezkedhessenek az érintettek. Olyan exportbővítő vállalkozásokra nyílik lehetőség, amelyek kellő jövedelmezőséget ígérnek az állattenyésztésben, a növénytermesztésben vagy akár a vállalkozói élelmiszer-feldolgozásban, s a falusi turizmus föllendítésére is kínálkozik pénzforrás. A lényeg: a program céljait nem írták körül tüzetesen, a legjobb ötleteket ,,díjazzák,, majd a vállalkozók pályázatainak elbírálói.
A pályázatokról az FM-ben közölték: tekintettel lesznek arra, hogy a vállalkozók sem a pénzügyi lebonyolításban, sem a hitel-adminisztrációban nem jártasak, ezért egyszerűsített eljárással teszik hozzáférhetővé az érdeklődőknek a világbanki összegeket. Annyi azonban máris biztos: ahhoz, hogy valaki élhessen a lehetőséggel, vagyoni háttérrel kell rendelkeznie, ez a hitel felvételének egyik feltétele. Az igényelhető összeget nem határozzák meg, ám azt minden bizonnyal befolyásolni fogja a rendelkezésre álló saját tőke nagysága. Amennyiben a vállalkozók különösen jó ötletekkel jelentkeznének, ám ehhez részben hiányozna a vagyoni háttér, úgy a hitelgarancia alapítványból is - ennek létrehozását már elhatározták - kellő fedezetet kaphatnak a termelők. A pályázatokat nagy jártassággal rendelkező intézményrendszer készíti majd el, a vállalkozó jelöltek fölkérésére. (folyt.köv.)
1990. július 5., csütörtök 21:06
|
Vissza »
|
|
Világbanki hitel a mezőgazdasági vállalkozóknak (2. rész)
|
Egyebek között például az AGROBER szakemberei vállalkoznak arra, hogy az előírásoknak megfelelően úgy készítik el a hiteligényléshez szükséges dolgozatokat, hogy azok tartalmukban és formájukban egyaránt megfeleljenek a banki előírásoknak.
A fejlesztések még az idén megindulhatnak a világbanki agrárporgram újabb hitelének felhasználásával. Jövőre, a mezőgazdasági vállalkozások várható fellendülésével egy időben, teljes egészében kibontakozhat az exportbővítést serkentő folyamat. A program azonban nem csak a kistermelők számára nyújt lehetőséget az exportjuk növelésére, a hitelből - a kiírás értelmében - más mezőgazdasági termelők, így a nagyüzemek szintén részesülhetnek. (MTI)
1990. július 5., csütörtök 21:07
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|