|
|
|
|
Visszhang (2. rész)
|
Franz Beckenbauer nyugatnémet szövetségi kapitány szerint a torinói találkozó volt a Mondiale eddigi legizgalmasabb, leginkább drámai összecsapása:
- Mindkét csapat játékosai elkészültek erejükkel, ennél többet egyszerűen képtelenség futni és ütközni - mondta. - Ez az este örökre emlékezetes marad a futballkedvelőknek, még akkor is, ha sokakban hiányérzet lesz amiatt, hogy végül a 11-esekkel döntötték el a továbbjutást. Elismerem, ilyenkor már csak a szerencse számít, dehát 120 perc után már emberkínzás lenne folytatni a játékot.
A kapusok párviadalából a 23 éves Bodo Illgner került ki győztesen, aki kétszer is ,,hibára késztette,, az angolokat. A fiatal kölni ,,portás,, igazolta Franz Beckenbauer bizalmát, a szakvezető ugyanis a vb előtt valóságos sajtóháborút vívott a nyugatnémet szakírókkal, akik szívesebben látták volna a válogatott kapujában Raimund Aumannt, a Bayern München csillagát.
- Profi kapusként ez volt az első eset, hogy 11-es párbajban kellett helytállnom, s ahhoz képest nem sikerült rosszul... - nyilatkozta Illgner. - Igyekeztem végig összpontosítani, s megnyugtatott, hogy láttam: társaim képtelenek hibázni.
Olaf Thon, a fiatal, 24 éves középpályás amolyan ,,utolsó megoldásként,, kapott helyet a sérülések miatt megtizedelt csapatban. A Bayern München játékosa teljesítményével megkérdőjelezte a korábbi mellőzés jogosságát.
- Kedden még nem gondoltam volna, hogy Beckenbauer beválogat a kezdő tizenegybe - mondta. - Sőt, az az igazság, hogy még annak is örültem volna, ha csereként számításba vesznek. De milyen a futballista sorsa: most a vb-döntőre készülök...
Bobby Robson angol szövetségi kapitány is sok sikert kívánt az immár sorozatban harmadszor döntős NSZK-nak:
- A sors igazságtalan volt velünk, de el kell fogadni, hogy az ellenfél szerencsésebbnek bizonyult és győzött. Szerintem a német csapat kiemelkedett a Mondiale mezőnyéből, éppen ezért óriási bravúrnak tartom, hogy a mieink kishíján meglepetést okoztak. A vereség ellenére is büszkén vállalhatjuk a vb-n elért eredményünket, mivel a legjobb négy válogatott között már alig lehet különbséget tenni.
Az angol szakvezető végül megemlítette: talán sportszerűbb lenne, ha a csapatok ilyen esetekben a 120 perc után is folytatnák a küzdelmet, s a jégkorongban alkalmazott szabályok szerint a ,,hirtelen halálig,,, vagyis az első adott vagy kapott gólig harcolnának. Bár ki tudja, mit szólt volna Robson, ha a britek nyerik a párviadalt...?+++
1990. július 5., csütörtök 11:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|