|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Videoton Független Érdekegyeztető Kerekasztal felhívása
(OS)
|
1990 szeptember 20., csütörtök - A csőd szélén álló Videoton elektronikai vállalatcsoport független érdekvédelmi szervezeteinek tudomására jutott, hogy a vállalat vezetése nagyszabású - a dolgozók mintegy egyharmadát érintő 5250 fő - elbocsátására készül. Tudjuk, hogy a vállalat vezetése nem rendelkezik elfogadható kibontakozási programmal, s értetlenül állunk a tény előtt: a szakminisztérium rövidesen várható döntése előtt ilyen lépésre szánják el magukat. Tiltakozunk az ellen, hogy a vállalatot csődbe vivő hitelüket vesztett vezetők ilyen kérdésben döntsenek. A Videoton felügyelő bizottság e kérdést nem tárgyalta. Tiltakozásunknak szeptember 21-én 13.30 órakor kezdődő demonstrációnkkal a széles nyilvánosság előtt is hangot kívánunk adni.
A tüntetés helye: Videoton főbejárata előtti tér. A tüntetésre várjuk városunk országgyűlési képviselőit, valamint az FSZDL és a MOSZ megbízottait.
Kérjük a dolgozók és érdekvédelmi szervezetek, valamint a demokratikus pártok szolidaritását. Kérjük a sajtót, jelenlétével tisztelje meg a rendezvényt és segítse elő, hogy áldatlan helyzetünk nyilvánosságra kerüljön.
(OS)
1990. szeptember 20., csütörtök 16:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|