|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Antall - befejező nap
|
Kun Erzsébet és Pach Ferenc, az MTI tudósítói jelentik:
Helsinki, 1990. szeptember 1. szombat (MTI-tud.) - Antall
József miniszterelnök szombaton befejezi finnországi látogatását,
amelynek keretében részt vett az Európai Demokrata Szövetség XIII.
párvezetői konferenciáján, és kétoldalú megbeszéléseket folytatott a
finn vezetőkkel.
Találkozott Mauno Koivisto államfővel, és Harri Holkeri miniszterelnökkel.
Szombaton délelőtt Antall József, mint az MDF elnöke, a finn Nemzeti Koalíciós Párt vezetőivel tanácskozik a pártközi kapcsolatokról, majd megtekinti a Seurasaari skanzent.
Hazautazása előtt a kormányfő hazánk nagykövetségén találkozik a Finnországban élő magyarokkal. +++
1990. szeptember 1., szombat 09:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|