|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Szárnyashajópótló autóbuszok
|
1990. augusztus 14., kedd - A MAHART-tól kapott tájékoztatás szerint a Második Magyar Nagydíj motorcsónak-verseny és az edzések miatt átmeneti változások lesznek az augusztus 19-20-i, Budapestről induló hajójáratok menetrendjében. Így vasárnap, augusztus 19-én délelőtt nem indítják el a visegrádi hajójáratot, délután a Leányfalura tartó hajót és a budapesti sétahajók közül is csak az esti járatot közlekedtetik. Augusztus 20-án, hétfőn kimarad a menetrendből valamennyi leányfalui járat, és az összes budapesti sétahajó.
Az aszály miatt erősen leapadt Duna már a Budapest és Bécs között ingázó szárnyashajók forgalmát is akadályozza. Ezért amíg a vízállás nem emelkedik, a MAHART nem indítja útnak szárnyashajóit, s a napi két járat forgalmát hajópótló autóbuszokkal bonyolítja le. A MAHART az alacsony vízállás miatt ugyancsak szünetelteti a hét végén Budapest és Esztergom között közlekedő szárnyashajóit is, de ezek helyett nem állít be járatpótló autóbuszokat. (MTI)
1990. augusztus 14., kedd 10:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|