|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Mekkai tragédia - 1426 halott (1.rész)
|
Eszes Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1990. július 4. szerda (MTI-tud) - A Mekka melletti
Minába vezető alagútban összesen 1426 zarándok vesztette életét a
kitört pánik nyomán - jelentette be a tragédia után 36 órával,
kedden késő este Najef bin Abdel-Aziz herceg, szaúdi
belügyminiszter.
A szaúdi televízióban a miniszter elmondta, hogy hétfőn több mint 50 ezer ember zsúfolódott össze a minai Al-Muajszem alagútban, melynek áteresztőképessége ennél jóval kisebb. A belügyminiszter előadásában ,,pánik tört ki az alagútban, amikor annak torkolatánál egy zsúfolt hídról hét zarándok a mélybe zuhant; a leállt menetben zűrzavar, majd teljes pánik keletkezett. Az alagút belsejéből százak igyekeztek kiutat találni, de beleütköztek az ellenkező irányba haladó embertömegbe,,. Najef herceg nem tért ki sem a sebesültek számára, sem az elpusztultak állampolgárságára.
Korábban Öböl menti diplomááciai források 1400-2000 közé tették a tragédia áldozatainak számát.
Szemtanúk szerint az események másként alakultak: valamiért leállt a közel egy kilométer hosszú és 20 méter széles alagút két nagyteljesítményű légcserélője, s ez váltotta ki a bentlévő tíz és tízezrek pánikját. A külső hőmérséklet jóval meghaladta a 40 fokot, s a gyorsan helyszínre ért orvosok szerint a halottak többségénél fulladás állt be. A tülekedésében sokakat megtapostak, másokat összenyomtak és az emiatti belső vérzések, no meg a ritkává vált levegő okozta a fulladást.
Fahd szaúdi király, akinek címei között első helyen szerepel az ,,Iszlám legszentebb helyeinek őrzője,, megnevezés - mielőtt megrótta volna a fegyelmezetlen zarándokokat, már hétfőn sietett leszögezni: ,,balesetről van szó, nem pedig előre kitervelt bűntettről,,. Szerinte a tragédia ,,elkerülhető lett volna, ha a zarándokok betartják a hatóságok által már korábban ismertetett biztonsági rendelkezéseket,,. (folyt.)
1990. július 4., szerda 09:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|