|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Szent László-napi ünnep Győrött
|
1990. június 26., kedd - Évszázados hagyományt, a Szent
László-napi ünnepet elevenítették fel kedden Győrött. A
székesegyházban tudományos ülésen emlékeztek meg Szent Lászlóról, a
történelmi személyiségről, aki össze tudta békíteni a pogány
hagyományt és a kereszténységet, s akinek uralkodása idején lett
véglegesen nyugati és keresztény Magyarország. A tudományos ülésen
jelen volt Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, Tempfli
József nagyváradi megyéspüspök, és a kormány képviseletében
Andrásfalvy Bertalan, művelődési és közoktatási miniszter. Az ülés
résztvevőit Pataky Kornél győri megyéspüspök és Balogh József
tanácselnök köszöntötte, majd Habsburg Ottó, az Európa Tanács tagja
a Páneurópai Unió elnöke lépett a mikrofonhoz. Szent László
történelmi szerepét méltatva rámutatott: ő az a történelmi
személyiség, aki Szent István alapelveinek és reformjainak
megvalósítását sikeresen bevégezte. Politikusként és vallási
személyiségként is nagy hatással volt és lehet a jövőben is a
nemzetre - hangoztatta az előadó. A mának is tanulságul szolgáló
analógiákról szólva kiemelte: Szent László bölcs nemzetiségi
politikáját és hangoztatta: a jövőt illetően bátorító az a tény,
hogy országunk ma a nemzetiségi jogok tiszteletben tartása terén
élen jár a felszabaduló közép- és kelet-európai népek körében.
Mindent el kell követnünk a következőkben is, hogy a Magyarországon
élő összes nemzetiség jól érezze magát ebben az országban -
mondotta. Trianon után milliónyi magyar került a szomszédos államok
uralma alá. Jogos, hogy meleg együttérzéssel követjük sorsukat; a
kisebbségi tárgyalások során annál előnyösebb lesz a helyzetünk -
mutatott rá - minél jobban bánunk a saját nemzetiségeinkkel.
Jövőbeni feladatainkkal összefüggésben hangoztatta: első lépésként szükség lesz Magyarország tagságára az európai közösségben. Örvendetesnek minősítette, hogy a magyar Országgyűlés egyhangúlag úgy döntött: Magyarország belép az Európa Tanácsba. Ígéretet tett arra, hogy az Európa Parlamentben mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt a célunkat még az év vége előtt elérhessük. A továbbiakban arra figyelmeztetett, hogy országunkban és egész Európában fent kell tartanunk a kereszténységet. (folyt. köv.)
1990. június 26., kedd 19:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szent László-napi ünnep Győrött (2. rész)
|
Végül optimizmusának adott hangot mondván, bízik a magyar jövőben, bízik abban, hogy Szent László hagyatéka nem fog elkallódni. Hivatásunk egy olyan Magyarország felépítése, amelynek lakosai szabadságban élhetnek, ahol az emberi jogokat tisztelik, ahol a hagyományokat megbecsülik, és ahol korszerű demokrácia biztosítja az utánunk következő nemzedékek jövőjét - mondotta Habsburg Ottó.
Ezt követően Csóka Gáspár, a pannonhalmi bencés főapátság alperjele beszélt Szent László győri kultuszáról. Felidézte a székesegyház féltve őrzött ereklyéjének, a Szent László hermának történetét, majd emlékeztetett arra, hogy az 1763. június 28-i pusztító földrengés után minden évben László nap tájékán könyörgést mondtak a földrengés ellen, fogadalmi ünnepet tartottak és ünnepi körmenetben hordozták körül a városban a nagy király koponyacsontjának egy darabját őrző ereklyét. Ezt a hagyományt elevenítették fel 40 év után kedden este a győri Káptalandombon, az ünnepi szentmisét követően, amelyet Paskai László esztergomi érsek celebrált. (MTI)
1990. június 26., kedd 20:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|