|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
A német valutaunió várható hatásairól (1.rész)
|
London, 1990. június 26. kedd (AP) - A két német állam
valutauniója a várakozások szerint kedvezően hat majd a
nyugatnémet gazdaság fejlődésére és elősegíti a keletnémet
újjáépítést, de alighanem nagy árat kell fizetni érte.
A július 2-ikán életbe lépő valutaunió az NSZK számára valószínűleg magasabb inflációt, magasabb kamatlábat és adókat, az NDK számára pedig üzleti kudarcokat, munkahelyek elvesztését és magasabb árakat jelent majd. "Mindent összevéve, jó lehetőség (lesz) ez Németország nyugati fele számára, hogy tartsa jó teljesítményét" - jelentette ki Düsseldorfban Ulrich Hombrecher, a Westdeutsche Landesbank Girozentrale egyik gazdasági szakértője.
A brit Nemzeti Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet tanulmánya szerint a valutaunió "valószínűleg újabb ösztönzést ad a nyugatnémet gazdaságnak". Becslések szerint az unió révén az NSZK gazdasága 5-10 százalékkal növekszik majd; a keletnémet gazdaságról azonban kevés statisztikai adat áll rendelkezésre. "Igen kevés információval rendelkezünk a keletnémet üzleti és gazdasági életről, s ez valóban problémát jelent" - mondta Hombrecher.
Az NSZK máris hasznot húz a személyautói és elektronikai cikkei iránti NDK-beli keresletből, és a bevételek minden bizonnyal növekedni fognak az NDK bankbetétek nyugatnémet márkára történő átváltása után.
A szakértők szerint az egyesülés hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyugatnémet gazdaság megőrizze jelenlegi, 3 százalék fölötti növekedését, arról azonban senkinek sincs megbízható elképzelése, hogy mennyit vásárolnak majd a keletnémetek. "Pillanatnyilag ez a nagy ismeretlen" - mondta Mark Houghton-Berry, a londoni Goldman Sachs and Co. valutakereskedelmi igazgatója.
Az üzleti beruházások növekedni fognak, és az NSZK hozzájut az olcsóbb keletnémet munkaerőhöz, amely visszafogja majd a bérek emelkedését, a profitot viszont növeli - jósolják szakértők. (folyt.)
1990. június 26., kedd 14:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|