|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Közös közlemény az ideiglenes Magyaroszágon állomásozó szovjet
csapatok teljes kivonásáról folyó tárgyalásokról
|
1990. február 2., péntek - A Külügyminisztérium az alábbi
közleményt juttatta el az MTI-hez:
A Szovjetunió és a Magyar Köztársaság kormánya közötti megállapodások alapján 1990. február 1-jén és 2-án Budapesten tárgyalásokra került sor. A Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár vezette magyar és az Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezette szovjet küldöttség tárgyalásokat folytatott az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról. A tárgyalások során a felek kifejtették álláspontjukat és megállapodtak abban, hogy a szovjet csapatok kivonását a legrövidebb időn belül megkötendő kormányközi megállapodás alapján hajtják végre. A felek megegyeztek abban, hogy folytatják a megállapodással kapcsolatos, valamint a csapatkivonás ütemének kidolgozását célzó tárgyalásokat. A megbeszélések tárgyszerű, konstruktív légkörben folytak.
Horn Gyula, a Magyar Köztársaság külügyminisztere fogadta Ivan Aboimovot. Kárpáti Ferenc, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere fogadta Bronyiszlav Omelicsev vezérezredest, a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettesét. (MTI)
1990. február 2., péntek 17:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|