|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Murdoch megvette a Mai Nap és a Reform részvényeinek felét
|
1990. január 20., szombat - A News Corporation nemzetközi
részvénytársaság megvásárolta a Mai Nap című napilap és a Reform
hírmagazin részvényeinek 50 százalékát. Az erről szóló szerződést
Rupert Murdoch, a News Corporation elnöke és Demján Sándor, a Magyar
Hitel Bank elnök-vezérigazgatója szombaton Budapesten írta alá.
A világszerte számos tájékoztatási eszközt kézben tartó ausztrál sajtómágnás a Mai Nap Kiadó Rt. tulajdonjogi részesedéséért 3 millió dollárt, a Reform Hírmagazin Rt. tulajdonjogi részesedéséért pedig 1 millió dollárt fizetett. Ezen felül 750 ezer dolláros fejlesztési alapot hozott létre a két lap számára. A többi között erről is szó volt a szerződéskötés alkalmából tartott sajtótájékoztatón, ahol az érintettek: Rupert Murdoch, Demján Sándor, Horváth István, a Mai Nap Kiadó Rt. vezérigazgató-főszerkesztője és Tőke Péter, a Reform vezérigazgató-főszerkesztője vettek részt. Rupert Murdoch úgy nyilatkozott, hogy a magyar részvények megvásárlása új kezdetet jelent részvénytársasága számára. Mint mondotta, Magyarország vezető szerepet játszik Kelet-Európában a szabadság és a demokrácia kialakulásában. Most olyan kiadványok létrehozásában vállalt közreműködést a News Corporation, amelyek a világ jelenleg legizgalmasabb térségében látnak napvilágot.
Horváth István emlékeztetett arra, hogy a tavaly februárban megjelent napilap 50 ezres induló példányszámát mára megduplázta. A Mai Nap Kiadó Rt. már több más lap finanszirozásában és kiadásában közreműködik, egyik alapítója a Nap TV-nek és újabb médiák elindítását tervezi. Nyilatkozata szerint a mostani változás nem módosítja a Mai Nap eddig megismert szellemiségét, következetesen független irányát, az olvasók továbbra is azonos áron, azonos tartalommal vehetik kézbe a lapot. Tőke Péter kifejtette, hogy a Reform változatlanul nyereséges vállalkozás, januárban elérte a 400 ezres példányszámot. A papír- és nyomdai árak növekedése miatt fenyegető lapáremelést egyelőre igyekeznek elkerülni a példányszám és a hírdetési bevételek növelésével. A News Corporation-al való együttműködéstől a többi között a lap technikai felszereltségének bővülését várják, és azt, hogy bekapcsolódhatnak a nemzetközi sajtóvállalkozás információs hálózatába.
Rupert Murdoch az előző napokban Lengyelországban és Csehszlovákiában tájékozódott esetleges üzleti lehetőségekről, Budapestről pedig Bukarestbe utazik. (MTI)
1990. január 20., szombat 19:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|