|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány közleménye
"Erdély minden részéből
összegyűlt ünneplő hallgatóság előtt Tőkés László tartott
istentiszteletet, melynek keretében külön hangsúllyal kérte az
erdélyi magyarságot, hogy ne hagyja el szülőföldjét; a boldogulást
Isten akaratából és segítségével ott keressék és teremtsék meg, ahol
őseik éltek és a mostaniak számára öntözték vérükkel ezt a földet.
"
SZER, Világhíradó:
Antall József nyilatkozata
"... a kereszténydemokráciának óriási szerepe volt a második
világháború után Nyugat-Európa újjászervezésében, mind gazdaságilag,
mind politikailag, és nyugodtan lehet azt mondani, hogy
pszichikailag is.
Tehát az a pozitív szerep, amit Adenauer, Robert Schumann,
satöbbi, nyújtottak Nyugat-Európa számára, az is nagyon fontos lehet
most Kelet-Közép-Európa számára is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Cornea óva inti az Európa Tanácsot
|
----------------------------------
München, 1990. július 1. (SZER, Világhíradó) - Az Európa Tanács hétvégi, innsbrucki ülésének témája a Romániával szembeni politika volt. Gordon Tamás beszámolóját hallják:
Az ülésen felszólalt az ismert román emberi jogi aktivista: Doina Cornea asszony, és - igen kemény hangú beszédében - óva intette az Európa Tanácsot attól, hogy Romániának megfigyelői státust biztosítsanak. Mint mondta: ezt attól kellene függővé tenni, hogy Bukarest mennyiben bizonyítja a demokrácia, a szólásszabadság iránti elkötelezettségét.
Cornea rádiónknak adott interjújában felsorolta azokat az előfeltételeket, melyeket az Európa Tanácsnak szerinte követelnie kell. Először is engedjék szabadon azokat, akiket a június eleji bukaresti véres összetűzések nyomán tartóztattak le, és szolgáltassanak elégtételt nekik - például kártérítés formájában.
Azonkívül a kormány garantálja a szabad sajtó működését, és segítse elő egy független televíziós állomás létrehozását. Ne állítson akadályt a szabad véleménynyilvánítás útjába, és biztosítsa a gyülekezési szabadságot. Követelje továbbá az Európa Tanács, hogy Bukarest vizsgálja felül teljes egészében törvénytárát.
Cornea azt mondta: "Mire való a törvény, ha ugyanaz a hivatal akar annak érvényt szerezni, amelyik Ceausescut is kiszolgálta?" Cornea elmondta, hogy még ma is hivatalában van az az államügyész, aki a diktátor alatt rendszeresen zaklatta. Bírálta a jelenlegi román kormányt, megállapítva, hogy az technokratákból áll, akik nem érdekeltek abban, hogy hagyományos értékek újra tartalommal teljenek meg. Ezek között az igazságot említette, amelyet a Ceausescu-rendszer lábbal tiport. (folyt.)
1990. július 1., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Európa Tanács döntése Romániáról - 1. folyt.
|
A 23 nyugat-európai országból álló Európa Tanács fő tevékenysége a demokratikus jogrend elmélyítése. Őrködik az emberi jogok betartása felett. Románia is kérte azt a megfigyelői státust, melyet korábban megadtak Magyarországnak, Csehszlovákiának, Lengyelországnak, a Szovjetuniónak és Kelet-Németországnak, Bulgáriát pedig várhatóan a jövő héten veszik fel. A megfigyelői státus azt jelenti, hogy az illető országnak ugyan nincsen szavazati joga, de képviselői beszédet intézhetnek a közgyűléshez.
Adrian Nastase, az új román külügyminiszter szintén nyilatkozott rádiónknak. Szerinte az Európa Tanács előtt tényekről és nem azok interpretációjáról kell beszélni. Mint mondta: a bukaresti zavargásokról szóló híradások kiegyensúlyozatlanok voltak, ezért neki személy szerint elsődleges célja, hogy helyreállítsa az egyensúlyt, és megmagyarázza a Nyugatnak, milyen nehéz helyzetben van Románia.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi hetekben sokkal intenzívebbé vált a kormány és az ellenzék kapcsolata. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a június 13-iki összecsapásokban részt vettek egykori securitatés ügynökök is.
Az Európa Tanács konferenciájával egy időben Párizsban a Társadalmi Párbeszédért elnevezésű csoport vezetői sajtóértekezletükön követelték az összes letartóztatott szabadon bocsátását. A független román értelmiségiekből álló csoport szerint az őrizetbe vettek száma 500 körül lehet - többszöröse a hivatalos román adatnak. Mint elmondták, igen sok közülük a tizenéves fiatal. (folyt.)
1990. július 1., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Európa Tanács döntése Romániáról - 2. folyt.
|
Az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége ugyancsak bejelentette, hogy kérte Bukarestet: engedélyezze küldöttségének, hogy kivizsgálja a letartóztatások körülményeit. +++
1990. július 1., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|