 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Rektori konferencia (1. rész)
(OS)
|

1990. június 30., szombat - Június 30-án, szombaton a Magyar Rektori és Főiskolai Főigazgatói Konferencia, valamint az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség választmánya (hallgatói képviselet) kibővített konferenciát tartott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, amelyen megjelentek a felsőoktatási intézményeket felügyelő minisztériumok képviselői: dr. Manherz Károly művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár, dr. Jávor András népjóléti minisztériumi államtitkár, valamint dr. Láng István akadémikus, az MTA főtitkára, továbbá a felsőoktatásban működő szakszervezetek képviselői.
A konferencia alapvető célja a november elején megrendezésre kerülő Országos Felsőoktatási Fórum előkészítése, amelyen a felsőoktatást érintő legfontosabb kérdések kerülnek széles körű megvitatásra és állásfoglalásra, azzal a céllal, hogy a felsőoktatásban folyó átalakulások számára irányt mutassanak, s az egyetemek és főiskolák strukturális, minőségi átalakulását elősegítsék.
A felsőoktatás aktuális kérdéseivel kapcsolatban jelen konferencia a következő javaslatokat fogalmazta meg kidolgozásra:
1.) A katasztrofális pénzügyi feltételeken azonnal javítani kell, haladéktalanul biztosítva a dologi kiadások automatizmusát, a nemzetközi kapcsolatok anyagi fedezetét, a könyv- és folyóratellátás folyamatosságát, a hallgatói szociális juttatások emelését.
2.) A várható (külföldi) támogatásnövelést kizárólag az érdemi intézményi reformok finanszírozására kell fordítani. Ennek gyakorlati megvalósítását független kuratóriumokra kell bízni. Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a 2-3 éves anyagi rehabilitációs program kidolgozását és megvalósítását.
3.) A felsőoktatás autonómiájának kell érvényesülnie a szükséges szervezeti, tartalmi és személyi változások végigvitelében is, azaz nem külső szempontoknak, hanem szakmai argumentációknak, a minőség javításának és a nemzetközi mércéknek kell ezeket meghatározniuk.
4.) Mindezek alapján - a művelődési és közoktatási miniszteri rendelet-tervezettel összhangban - újra kell választani az intézményi testületeket és vezetőket a következő szemeszter első hónapjaiban; szeptember-októberben ki kell alakítani az új intézményi tanácsok működési elveit, amelyek alapján október végéig újjá kell választani azokat. Ezek a testületek határozzanak a személyi-vezetői ügyekben, az intézményi szabályzatok teljes köréről és a szakmai reformok továbbviteléről. Eközben folyamatosan érdemi munkakapcsolatra van szükség a kormányzattal, amely hozzájárulhat a felsőoktatás finanszírozási-törvényi-menedzselési környezetének minél hatékonyabb átformálásához. (folyt.köv.)
1990. június 30., szombat 19:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|