 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, Munka világa:
A MEDIÁN Kft. felmérése
"A MEDIÁN Kft. március 10-ike és 14-ike között végezte el a
felmérést egy 1200 fős reprezentatív országos mintán. A vizsgálat
eredményeiről Beck László szociológussal beszélgetek:
A sajtó, különösen a televízió azt sugallta, hogy az emberek nem
tudnak kiigazodni e között a rengeteg párt között, elvesznek ebben a
pártdzsungelben. Tudjuk: az első forduló nem ezt igazolta. A ti
kutatásotok mit jelzett előre ebből?
- Egyrészt igazolták, illetve hát a választás igazolta a mi
eredményeinket: ugyanazokat a pártokat hoztuk ki mi is befutónak,
illetve parlamentbe kerülő pártnak ugyanazt a hat pártot, mint akik
végülis bekerültek, és hát a kihullott pártokra véleményünk szerint
nagyon kevesen szavaztak.
- Tudjuk, hogy a pártokon kívül az emberek fontosnak tartják azt
is, hogy nemzetiségek, egyházi, vallási, kisebbségek, valamint
érdekcsoportok is helyet kapjanak a parlamentben. Tekintettel arra,
hogy egykamarás parlamentünk van, ez nem teljesen magától értetődő.
Itt különösen meg kell említenem a szakszervezeteknek a szerepét.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Budapest, 1990. április 7. Radványi Ervin író, műfordító, humorista, 1931. szeptember 21-én született Budapesten. A képen: Radványi Ervin a Magyar Rádió Karinthy Színpadán. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

A hét ,,nagy,, párizsi tanácskozása
|

11:40
|

Párizs, 1990. április 7. szombat (MTI-tud) - Párizsban
szombaton délelőtt kezdődött meg az úgynevezett hét ,,nagy,, , a hét
vezető tőkés ország pénzügyminisztereinek, bankelnökeinek és
pénzügyminisztereinek tanácskozása. Az Egyesült Államok, Kanada,
Nagy-Britannia, az NSZK, Franciaország, Olaszország és Japán
pénzügyi vezetőinek idei első megbeszélésén - a hetek általában
évente háromszor találkoznak - a világgazdaság elmúlt évi
alakulásának kérdésein túlmenően elsősorban a japán valuta
árfolyamának alakulásáról, a Közép- és Kelet-Európában bekövetkezett
politikai és gazdasági változások világgazdasági következményeiről
tárgyalnak. Ugyancsak szó lesz a tervezett német-német gazdasági és
pénzügyi unió kihatásairól.
|

Tovább »
|
 |

OVB - nemzetközi sajtótájékoztató (1. rész)
|

16:16
|

1990. április 7., szombat - Az Országos Választási Bizottság
elnöke szerint a bizottság hétfő este 8 órakor abban a helyzetben
lesz, hogy közölni tudja a listás parlamenti mandátumok pártok
szerinti eloszlását. Az egyéni válalsztókerületekről
azonban ekkor már személyre szóló eredmények lesznek a bizottság
kezében. Egyebek közt ez hangzott el szombaton, a BM Zrinyi utcai
művelődési házában berendezett nemzetközi sajtóközpontban, ahol
délután Németh János, az OVB elnöke, valamint Kara Pál, a bizottság
titkára tájékoztatta az újságírókat az első választási forduló óta
történtekről, illetve a második forduló eredményhirdetésének várható
menetrendjéről.
|

Tovább »
|
 |

Fórum a szlovákiai magyarság helyzetéről (1. rész)
|

20:03
|

1990. április 7. - A Rákóczi Szövetség, a Bajcsy-Zsilinszky
Társaság és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Széchenyi
István Szakkolégiuma Társadalomtudományi Klubjának rendezésében
szombaton este a szlovákiai magyarság több vezető személyisége
tartott előadást zsúfolt nézőtér előtt a Budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Intézetének színháztermében.
|

Tovább »
|
 |

Románia - marosvásárhelyi nyilatkozat (1.rész)
|

18:41
|

Bukarest, 1990. április 7. szombat (MTI-tud) - A Romániai
Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei vezetősége vasárnap
nyilatkozatot tett közzé, amely leszögezi: A magyarságnak helye van
Marosvásárhelyen, ahol remélhetőleg újból béke lesz.
|

Tovább »
|
 |

Éhségsztrájkot tart egy ember Miskolcon
|

12:04
|

1990. április 7., szombat - ,,Tiltakozom a
Közterületfenntartó Vállalat azon dolgozóinak a magatartása ellen,
akik emberi jogaimban és méltóságomban megsértettek és anyagilag
megkárosítottak. Ezért éhségsztrájkba lépek, amíg panaszaimat nem
orvosolják. Ne közelítsen senki, mert felrobbantom magam,,.
|

Tovább »
|
 |

Csernobili betegek - kedvezmények
|

11:37
|

Moszkva, 1990. április 7. szombat (MTI-tud) - Csaknem négy
évvel a csernobili atomerőmű-baleset után széles körű kedvezményeket
adott egy szovjet kormányrendelet a katasztrófa következményeinek
felszámolásában részt vett embereknek. A minisztertanács és a
szovjet központi szakszervezetek által hozott határozatot szombaton
tették közzé Moszkvában.
|

Tovább »
|
 |

Sajtótájékoztató a Békevilágnapról
|

16:47
|

1990. április 7., szombat - Április 28-án a kaliforniai
Effectiveness Training Inc. kezdeményezésére a világ 27 országában,
köztük hazánkban Világbékenap lesz - erről tartottak
sajtótájékozatót a magyar szervezők szombaton Budapesten, a Béke
Szálló Zsolnay Kávéházában. A Világbékenapon a nemzetközi
Effectiveness Training hálózatának magyarországi instruktorai az
ország több városában bemutatják az érdeklődőknek az úgynevezett
hatékonysági tréninget, mint az egyének, csoportok közötti
konfliktusok erőszakmentes, ,,vesztes nélküli,, megoldásának
módszerét.
|

Tovább »
|
 |

Románia - Vatra, Iliescu elnökjelölt, felmérés
|

17:34
|

Bukarest, 1990. április 7. szombat
(MTI-Rompres/Reuter/AP/TASZSZ) - Tiltakozást jelentetett meg a Vatra
Romaneasca szélsőséges román szervezet a Tinerul Liber című napilap
szombati számában Dan Petrescu román kultuszminiszter-helyettes
nyilatkozata miatt. Petrescu a Magyar Rádiónak és a Magyar
Televizónak adott interjúban hisztérikus, soviniszta szervezetnek
minősítette a Vatra Romaneascat, amely szerinte minden politikai
kultúrát nélkülözve működik.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|