|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (6. rész)
|
A választási törvény még függőben lévő kérdése: a társadalmi szervezetek jelöltállítási joga. A Harmadik Oldal nevében Nagy Imre javasolta: azok a társadalmi szervezetek indíthassanak jelölteket a választásokon, amelyek megfelelnek a pártok működéséről szóló törvény paragrafusainak. Tölgyessy Péter hangsúlyozta: fontos, hogy a párttörvényben megfogalmazott összes vagyonjogi szabály vonatkozzon a választásokon indulni kívánó társadalmi szervezetekre, tehát egyebek közt az is, hogy kiktől fogadhatnak el támogatást. Az is lényeges feltétel, hogy az illető társadalmi szervezetnek bejegyzett egyéni tagsága legyen, valamint hogy ne működjőn munkahelyen. A paragrafus megfogalmazását a három oldal szakértőkre bízta. A munkásőrséggel kapcsolatban Zétényi Zsolt (EKA) javasolta a fegyveres testület feloszlatását, jogutód nélküli megszűntetését. Hozzátette, hogy a volt munkásőrők ugyanakkor részt vállalhatnának a hátországvédelmi feladatokból. Katonai egyenruhát viselnének, és fegyvereiket a laktanyában őriznék. Boros Imre (EKA) megjegyezte: a munkásőrség egy adott történelmi korszakban, 1957-ben jött létre, azóta a körülmények megváltoztak; véleménye szerint most e fegyveres testületre a visszarendeződés hívei sz ámíthatnak. A Harmadik Oldal a munkásőrséggel kapcsolatban nem kívánt véleményt nyilvánítani. Az MSZMP nevében Pozsgay Imre azt mondta, hogy tanulmányozzák az EKA javaslatát, s később visszatérnek rá. A következő középszintű ülést pénteken tartják a Parlamentben, s várhatóan szeptember 18-ára - ha sikerül addig a vitatott kérdéseket lezárni - összehívják a plenáris ülést. (MTI)
1989. szeptember 11., hétfő 20:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|