|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
NDK menekültek
|
Bécs, 1989. szeptember 8. péntek (DPA/Reuter) - Péntekre virradóra több mint száz NDK-állampolgár lépte át illegálisan a magyar-osztrák határt - közölték pénteken az osztrák VÖröskereszt tisztségviselői. Ezzel megint erőteljesen megnövekedett a határátlépők száma, hiszen az előző éjjel csupán ötvenen kísérelték meg az átjutást.
- A menekülők többsége magyarországi táborokból érkezett, és azért szánta rá magát az illegális határátlépésre, mert nem tudta, hogy mennyi ideig kell még az átmeneti táborokban várakoznia - közölte egy oszrák vöröskeresztes a Reuter hírügynökség munkatársával. A Magyarország felől érkező határátlépők között néhány cseh és román állampolgár is volt.++++
1989. szeptember 8., péntek 12:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|