|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Hajdú-Bihar Megyei Intézőbizottságának szándéknyilatkozata (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 25., péntek - Az intézőbizottság az MSZMP megyei bizottsága által meghatározott időre megválasztott koordináló, szervező testület. Hivatása azoknak a gátaknak a lebontása, amelyek a pártszervezetek tevékenységének újjáalakulása, a szervezeti, működési átrendeződés előtt tornyosultak fel, s amelyek részben előidézői voltak a megye párttagsága és a vezetők közötti bizalmi válságnak. Összetételében kifejezésre akarja juttatni a párton belüli áramlatokat, alapvetően érdekelt a szocialista társadalom és a párt radikális modellváltásában, és szövetségre kíván lépni mindazokkal a megyében, akik hajlandók vele együttműködni ebben. Az intézőbizottság tudomásul veszi, hogy a debreceni reformkörök nem kívánnak részt venni e testület munkájában. A hozzá közvetlenül eljuttatott információk alapján e döntést értetlenül fogadja és e visszautasítást ellentmondásosnak érzi a reformkörök korábban deklarált szándékaival, és a pártbizottság tagjainak küldött memorandumban megfogalmazott javaslataival. Helyük betöltetlenül fennmarad. Az intézőbizottság elvi kiinduló alapnak tekinti az MSZMP új programnyilatkozatának tervezetét. A testület - tagjainak kora és plitikai múltja miatt sem - a korábbi időszakokban mások által elkövetett politikai és etikai vétségekért felelősséget vállalni nem tud. Ugyanakkor úgy döntött, hogy a párttagság jelentős részének követelésére az etikai bizottság 1989. május 3-i pártbizottsági jelentésének teljes szövegét nyilvánosságra hozza. Az intézőbizottság legfontosabb feladatának tartja, hogy minden eszközzel segítse a párttagság önbizalmának visszaszerzését, a pártszervek újjászerveződését. Soron levő feladataink közül kiemelkednek: a kongresszusra való felkészülés segítése, a (folyt.köv.)
1989. augusztus 25., péntek 17:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|