|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Pallas MSZMP Reformkör nyilatkozata (OS)
|
1989. augusztus 20., vasárnap - 1. A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat MSZMP Reformköre csatlakozik az MSZMP Kecskeméti Reformkörének 1989. augusztus 14-én a sajtóban megjelent felhívásához. Egyetért azzal, hogy a reformkörök küldötteket jelölhessenek - szavazati joggal - az MSZMP kongresszusára. Tehát elfogadjuk azt a kezdeményezést, amely küldöttnek javasolja: Ágh Attilát, Bokros Lajost, Bornemissza Tamást, Gazsó Ferencet, Gombár Csabát, Kéri Lászlót, Kósa Ferencet, Nagy Tamást, Pálfy G. Istvánt, Petschnig Mária Zitát, Stumpf Istvánt, Szokai Imrét, Tabajdi Csabát, kiegészítve azzal, hogy a Pallas reformköre ugyancsak küldöttként javasolja Földesi József, dr. Kende Péter és Kerekes András (Magyar Rádió) újságírókat. Ezzel a javaslatunkkal egyben csatlakozunk ahhoz a gondolathoz, hogy az előkészítő bizottság indítson aláírásgyűjtési akciót az MSZMP-tagság támogatásának a megnyerésére. 2. A Pallas MSZMP Reformköre javasolja a párt elnökségének, illetve Politikai Intéző Bizottságának, hogy a párt vezetése egyértelműen határolja el magát az 1968-as csehszlovákiai katonai intervenciótól. Ennek kapcsán kívánatos volna a készülő alkotmánytervezetben egyértelműen deklarálni: a jövőben - a megtámadásunk esetét kivéve - magyar katonai erőt külföldön semmiféle konfliktus esetén ne lehessen alkalmazni. (OS)
1989. augusztus 20., vasárnap 15:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|