|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
- A Mindszenty-per - 2. folyt.
|
Az elvek szintjén állva nem tudott megalkudni és meghajolni senki és semmi előtt, s ez olyan korban, döntő években, mint az 1945-öt követő időszak, eleve meghatározta a marxista államvezetés céljainak értékelését. Világosan látta benne, amit nyíltan ki is mondott, hogy a Rákosi rendszere nemcsak az egyház meggyöngítésére, hanem annak végső felszámolására tör. Mindszenty hercegprímásnak ezt a látását a későbbi fejlemények világosan igazolták is. Hatalmas mértékben nőtt a vallástól, az egyházaktól elidegenítettek száma, a magyar nép lelki és erkölcsi züllésbe süllyesztését eredményező kormánypolitika vészes gyümölcse. A hercegprímás teológiai képzettségét és műveltségét felvető kérdésre válaszolva Cserháti püspök azt emelte ki, hogy Mindszenty József jó hitoktató és igehirdető hírében állt, a II. vatikáni zsinatot azonban a maga mélységében nem tudta megfelelően értékelni. Interjúja végén Cserháti József pécsi püspök megállapítja, hogy a hercegprímás rehabilitálása már megindult ügynek tekinthető, a nevezetes koncepciós per felülvizsgálatának megkezdésével. A hercegprímás, bármit is fogtak reá - mondotta a püspök - úgy áll előttünk, mint az örök emberi értékeket tisztelő ember és a magyarság megmentéséért a végsőkig elmenő hazafi. Magyar akart lenni, a magyarságért sokat tett és szenvedett. Úgy áll előttünk és a világ előtt, hogy mint ember tiszta és fenséges magasságban tündöklik. A Mindszenty rehabilitáció kapcsán természetesen sorra kell kerülnie az ártatlanul bebörtönzött és meghurcolt, hallgatásra ítélt egyházi vezetők és papok ügyének is, hogy az ország a maga teljességében láthassa az egyházak életének céltudatos kíméletlen szűkítését, az államhatalom minden eszközével és magából az egyházból kiválasztott és beszervezett gyászpapokkal és laikusokkal, akikből a protestáns egyházak esetében többen a legmagasabb egyházi tisztségek betöltésével üldözték az anyaszentegyházat. (folyt.)
1989. június 11., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|