|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
- A Mindszenty-per - 1. folyt.
|
Az egyházak befolyásának visszaszorításában az egyik első feladat az iskolák államosítása volt. Ez azonban nem ment a pártigény és -program egyszerű bejelentésével. Le kellett győzni az egyházak ellenállását. Elsősorban a megalkuvást nem ismerő Mindszenty Józsefét és az evangélikus Ordas Lajos püspökét. Mivel országszerte rendezett tüntetésekkel, burkolt vagy nyílt fenyegetésekkel semmiféle eredményt nem ért el az országot hatalma alá gyűrő párt, sőt akarata és kívánsága ellenére a gyűlölt főpap, Mindszenty József népszerűségét növelte, megkezdték a kirakatper előkészítését és végrehajtását. Céljuk érdekében gondosan válogatták ki a letartóztatandó személyeket, azokat a közéleti férfiakat, akiknek élén Mindszenty hercegprímás úgy tűnhetett volna fel, mint a hazája és népe javát eláruló egyházi vezető. Mindszety József hercegprímás emlékirataiból derül ki a legjobban, hogy a sikeres bírósági színjáték érdekében milyen eszközöket vett igénybe a pártrendőrség különosztaga mind a hercegprímás, mind társai esetében. Természetesen sok adat van, amiről még senki sem, vagy csak nagyon kevesen tudnak. Ezek az adatok a bűnper rendezésében részt vevők tárgyalásaira, a vádlottak megtörésére eltervezett módszerekre vonatkoznak, és a borzalmas kínzásokat végrehajtó személyzetre, ezenkívül Rákosi és társai beszélgetéseire és alkalmi utasításaira a pert rendezők számára. A Magyar Hírekben megjelent cikket követő interjúban megszólaló Cserháti József pécsi püspök szerint Mindszenty hercegprímás korunk egyik tipikus szimbólumává vált, annak a keresztyénségnek jelképévé, amely szembe került a XX. század vallástalanságának áradatával. (folyt.)
1989. június 11., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|