|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
A gyulai Várszínház és a Szegedi Szabadtéri Játékok - sajtótájékoztató (1. rész)
|
1989. május 12., péntek - A gyulai várszínház és a szegedi szabadtéri játékok idei programjáról tartottak sajtótájékoztatót pénteken szegeden, a sajtóház klubjában. Havasi István, a gyulai várjátékok igazgatója elmondta, hogy a szinház huszonhatodik évadjában két Száraz György-darab, ,,A megközelíthetetlen,, /Mihályffy Imre rendezésében/ és ,, A nagyszerű halál,, /rendezője Sik Ferenc/, valamint Eörsi István színműve a: ,,Jolán és a férfiak,,, /Balikó Tamás rendezésében/ került színre valamennyi mű időszerű társadalmi-politikai töltetű. Tamási Áron ,,Ördöngölő józsiás,, címü felnőtteknek szóló mesejátékával /rendezője Sik Ferenc/ méltatlanul elfelejtett irodalmi értékeink közül idéznek fel egyet. S még egy színielőadást láthat a Várszínház közönsége Bodrogi Gyula rendezésében, Vinkó József ,,Justitia kombinéban,, című, napjainkban játszódó bohózatót. S mivel Erkel városa nem lehet meg zenei produkció nélkül, Kocsis Zoltán zongoraestjét rendezik meg. Szólt az igazgató azokról az anyagi gondokról is, amelyek évről-évre nehezebbé teszik a Várszínházi produkciók megszokott színvonalának őrzését. Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a dóm téri produkciók felsorolását puccini ,,Turandot,, címü operájával kezdte, amelyet Szinetár Miklós rendezésében visznek színre. A főbb szerepekben - kettős szereposztásban - a bolgár Svetlana Kotlenkot, az argentin Daniel Munozt, Misura Zsuzsát, Tokody Ilonát, Gregor Józsefet láthatja a közönség. Az előadást olasz karmester, Angello Cavallaro vezényli. A másik nagyszabású produkció Selmeczi-Markó ,,Párizs gyermekei,, című táncjáték a Markó Iván táncszínházának előadásában. Az említett két bemutató mellett színre kerül lehár ,,A mosoly országa,, című operettje /rendező Ruszt József/, a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gálamüsora, Rossa-Polner-Novák ,,A jövendőmondó,, /Novák Ferenc rendezésében/, valamint ,,Javított kiadásban,, megismétlik Szakcsi Lakatos-Csemer ,,A bestia,, című rockoperáját, melynek (folyt.)
1989. május 12., péntek 19:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|