|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: tiltakozás - lövések a Berlini Falnál
|
Bonn, 1989. április 8. szombat (MTI-tud) - A belnémet kapcsolatok NSZK-beli minisztériumának szóvivője szombat délután nyilatkozatban ítélte el, hogy az NDK határőrei korábban a nap folyamán a berlini falnál ismét fegyverüket használták, s így akadályozták meg NDK-beli fiatalok átjutását Nyugat-Berlinbe. Erről a Deutschlandfunk nevű országos rádióállomás számolt be. A rádió olyan értelemben idézte a szóvivőt, hogy a fegyverhasználattal az NDK ismét figyelmen kívül hagyta a helsinki biztonsági és együttműködési folyamatban vállalt kötelezettségeit.
Az adó közlése szerint az ügyben tiltakozást jelentettek be a Nyugat-Berlinben illetékes nyugati városparancsnokok is. A Deutschlandfunk szerint az ADN, az NDK hírügynöksége megerősítette az incidens tényét, de úgy tüntette fel a történteket, hogy az akciót Nyugat-Berlinből szervezték. A határőrök csak figyelmeztető lövéseket adtak le, a két szökni készülő fiatal sértetlen maradt. Esetük kivizsgálása végett átadták őket az illetékes szerveknek.+++
1989. április 8., szombat 17:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|