|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Moszkvai Napok Budapesten (2. rész)
|
Két moszkvai szinház társulata vendégszerepel majd Budapesten: a Moszszovjet Színház április 6-7-én a Tháliában, a Gogol Szinház pedig április 7-8-án a József Attila Szinházban lép fel. Április első hetében megrendezik a szovjet filmek bemutatóját is: a Puskin Filmszinházban, illetve a Szovjet Kultura és Tudomány Házában a testvéri szocialista ország filmtermésének legujabb alkotásait vetitik. A sportrendezvények közül kiemeledik Viktor Karpov sakkbemutatója a fővárosi tanács disztermében. Ugyancsak a sportbarátok érdeklődésére tarthat számot a vizilabdamérkőzések és a vizibalett bemutatók sorozata. A Petőfi Csarnokba a fiatalokat várják különböző kulturális és politikai programokra. A Bajkál étterem a szovjet konyha hetének ad otthont, s a Centrum Áruházak egyikében a legujabb szovjet divatkollekciót felvonultató bemutatókat tartanak. A Moszkvai Napokra rangos politikai delegáció érkezik Budapestre Lev Zajkov vezetésével, s képviselteti magát a Komszomol, a moszkvai szakszervezetek bizottsága, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság is. Az Országos Béketanács vendégeként szovjet békemozgalmi aktivisták ismerkednek Budapesttel. A rendezvények helyi gazdái az MSZBT tagcsoportok lesznek. (MTI)
1989. február 4., szombat 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|