|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Önállóvá vált községek alakuló tanácsülései Szolnok megyében
|
1989. január 3., kedd - Szolnok megyében a falugyűléseken tavaly nyolc község lakossága határozott úgy, hogy felbontja az évtizedes társközségi köteléket és 1989 januárjától önállóvá válik. Az állampolgárok többségének véleménye szerint az eddigi elöljáróságók szerepét átvevő - ismét létrehozott - helyi tanácsok irányításával nagyobb lehetőség nyílik az erőforrások céltudatosabb, jobb hasznosítására. A lakosok pénzükkel szívesebben járulnak hozzá a közlétesítmények fejlesztéséhez, létesítéséhez, nem áll fenn az a veszély, hogy a társközség előnyt élvez az anyagi javak elosztásánál.
Az önállóvá vált községek alakuló tanácsülései az év elejével megkezdődtek; elsőként Kőtelken hozták létre a tizenkét tagú tanácsot, és választották meg tisztségviselőit. A következő napokban Tiszasülyön, Nagykörűn, Tiszaugon, Tiszasason, Jásztelken, Alattyánban és Csépán kezdik meg munkáikat újból helyi tanácsok. Tiszasülyön a tanácselnöki posztra a népfront három személy jelölését javasolta. Nagykörűben két jelöltet terjesztenek elő az elnöki posztra. Tiszaugon társadalmi tanácselnök választása szerepel majd az előterjesztésben. A szakigazgatási apparátust a közös községi tanácsok dolgozóiból erősítik meg, illetve bővítik. (MTI)
1989. január 2., hétfő 21:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|