|
 |
 |
 |

A bejelentett áremelések
|

------------------------
München, 1990. június 29. (SZER, Magyar híradó) - A bejelentett áremelkedések gazdasági következményeit Farkas Péter veszi közelebbről szemügyre:
- Az áremelések hosszabb sorát hallgatva Rabár Ferenc szavai juttottak eszembe. A pénzügyminiszter a kormány döntését megelőző napon az infláció megállításának két lehetséges útjáról beszélt. Elsőként az árak és a bérek egyidejű befagyasztását említette, de rögtön hozzá is tette, hogy a kormány elveti az ilyen jellegű intézkedéseket.
Rabár Ferenc az infláció megfékezésének célszerű eszközeként a monetáris restrikciót jelőlte meg. Ez annyit jelent, hogy a központi jegybank, vagyis a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium csökkenti a forgalomban lévő pénz mennyiségét, például a bankhitelek után fizetendő kamat felemelésével. Ennek végsősoron az a célja, hogy egyensúlyba kerüljön a gazdaságban jelenlévő pénzmennyiség és az árukészlet.
Egy alapanyagokat érintő jelentős áremelés viszont - és ezt követően a családi pótlék, az alacsony nyugdíj, valamint a GYED és a GYES, továbbá a szociális segélyek bizonyos mértékű emelése -, nemhogy csökkentené, éppen ellenkezőleg, növeli a forgalomban lévő pénzmennyiséget.
Emelkedő árak esetén ugyanis mindenki joggal követel fizetésemelést. Számításba kell venni azt is, hogy a kormány lépése csupán elindítója egy újabb, ki tudja hányadik áremelkedési hullámnak. Ugyanis nincs olyan termék, amelynek önköltsége ne nőne automatikusan a benzin, tehát a szállítási költségek és az energiahordozók árának növekedésével. (folyt.)
1990. június 29., péntek
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|