Rendszerváltás és az MTI

	Főcím: Magán-ügyek Alcím: Hol tart a privatizáció?
Budapest, 1990. június 27. Szerda (MTI-Press) Fogynak az IBUSZ részvényei. A névértéknél jóval drágábban kínált, s esetenként még annál is magasabb áron elkelt értékpapírok példája látványosan bizonyítja, hogy ha egy jól működő céget akarnak magánkézbe adni, rohamléptekben kerül elő a harisnyaszárban tartott, vagy telekbe, aranyba, képek vásárlásába fektetett magántőke. Érdemes tehát pályázni rá - a jó üzlet reményében vélhetően sokan hajlandóak vállalni a vállakozás kockázatát. A legjobb esélyekkel az előprivatizációként emlegetett akció indul, amelynek során a vendéglátóipar, a kereskedelem, a szolgáltatások kerülhetnek magántulajdonba. A kormányprogram ezt tekinti az első lépések egyikének, valószínűleg azért, mert itt várható a leggyorsabban elérhető legnagyobb haszon. Hiszen zöldséget, zoknit, vagy akár könyvet árulni, frizurát csinálni, vagy ebédet, vacsorát feltálalni alighanem akkor is lehet, ha nem "szervezi" a munkát, s viszi el a haszon egy részét a vállalati központ. Hagyományai is vannak ezekben a szakmákban a magánvállalkozásnak; a gombamódra szaporodó szerződéses üzletekben például igen sok tapasztalatot lehetett szerezni, ami az új tulajdonost átsegítheti a kezdeti buktatókon. S van még egy szempont, ami a kis üzletek maszekosítása mellett szól: az, hogy ehhez kell viszonylag a legkevesebb tőke. Alcím: Nem privatizáció, államtalanítás Persze egy üzletet megvenni, a boltot berendezni ahhoz sokkal több pénz kell, mint megvenni egy, vagy akár több részvényt. S ha lehet is számítani a ládafiában rejtőző pénzekre, a gyors és széles körű privatizáláshoz, amire ebben a szektorban szükség volna, alighanem több kell. Ami máris felveti a privatizációval kapcsolatos első fontos kérdést: vajon miből történhet a maszekosítás? A válasz első látásra egyszerű: a magánpénzek mellett hitelekből. Készül is az előprivatizációt támogató hitelkonstrukció, ami kedvező kamatokat igér a kispénzű leendő boltosoknak, kocsmárosoknak. A kiskereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatások esetében alkalmazott megoldás már nem biztos, hogy elegendő az iparban is. (folyt.) 1990. június 27., szerda 15:07
Vissza »

	Privatizáció 2. rész
Már csak azért sem, mert jellegénél fogva másfajta privatizációs technika kell az IBUSZ vagy egy fűszerüzlet, és más mondjuk az Ikarus magánkézbe adásához. De hogy mi a jó módszer az iparban, arra egyelőre nincsenek tapasztalataink. Részben azért nincsenek, mert az eddig végbement spontán privatizációnak nevezett folyamatok során legnagyobb arányban nem privatizáció, inkább csak államtalanítás történt: vállalatok és bankok szereztek tulajdont más vállalatok és bankok vagyonából. Másfelől pedig nem a polgárosodás, a kisbefektetők tulajdonszerzése játszotta a főszerepet, hanem inkább a külföldi tőke nagyobb részesedése. Alcím: Jó ár és elkótyavetyélés Mit tekinthetünk jó árnak, s mit az állami vagyon elkótyavetyélésének? A kérdést nemcsak azért nehéz megválaszolni, mert nincs reális mérce a vagyon értékelésére - bár persze, hogy ez is közrejátszik - hanem azért is, mert nincs igazi viszonyítási alap. Miközben ugyanis elkezdődött, s lendületesen folytatódott a vállalatok privatizálása, jónéhány elvi kérdés tisztázatlan maradt. Jóideig nem dőlt például el, hogy milyen mértékű és ütemű legyen a privatizálás. A gyors lépések a magánvállalkozók erőteljesebb támogatását, gyorsabb gazdagodást, másfelől viszont a sok magántulajdonos megjelenése a vállalatoknál racionálisabb munkaszervezést, tehát esetenként munkanélküliséget - azaz növekvő társadalmi feszültségeket jelent, mégpedig olyanokat, amelyek kezelésére egyelőre nincsenek kiforrott eszközeink. Viszont a gazdaság fejlődése mégiscsak a gyors lépéseket kívánná meg - hogy mihamarabb kihasználhassuk azt a lendületet, amit a magántulajdon elterjedése jelenthet. A gyors privatizáció azonban másfajta áldozatokat is kíván: nehéz helyzetben levő vállalatokat gyorsan eladni nyilvánvalóan csak olcsóbban lehet, mint ha van idő és mód először rendbetenni, s csak utána értékesíteni az adott vállalatot. De az elvi tisztázatlanság mellett a vagyon elkótyavetyélésével kapcsolatos vádaknak van egy nagyon is gyakorlati magyarázata: a menedzserekkel szembeni bizalmatlanság. Nem csupán az a baj ugyanis, hogy egy vállalatnál alacsony befektetéssel szerezhet a külföldi cég részesedést, hanem az is, hogy ennek révén megmarad pozíciójában az igazgató, tehát a korábbi hatalmát át tudja menteni. Ez a bizalmatlanság azután számos más területen is konfliktusokat okoz - újra és újra felvetődik például az az ötlet, hogy újra kellene választani valamennyi menedzsert. (folyt.) 1990. június 27., szerda 15:08
Vissza »

	Privatizáció 3. rész
S bár a kormányprogram nem teszi kötelezővé pályázat kiírását a vállalati tanácsoknak, ajánlja, hogy a régi igazgatót erősítse meg az újjáválasztott vállalati tanács - már ahol az egyáltalán megmarad. Alcím: A piac minősítse a menedzsereket Nem tagadva persze, hogy vannak vállalatok élén alkalmatlan vezetők, akiket valóban célszerű volna lecserélni, egy ilyen akció azonban többet árthat, mint használ. A menedszerek elbizonytalanodása ugyanis könnyen a gazdaság szétzilálódásával járhat, holott az átalakulóban lévő közigazgatás, a még csak most formálódó önigazgatás amúgy is számos bizonytalanságot hoz az ország működésébe. Ezt katasztrófálissá erősítheti a termelő szféra elbizonytalanodása. Célszerűbb volna tehát a menedzserek megméretését a piacra bízni, s összekapcsolva a privatizációval, inkább későbbre tolni. Sokan nem tudják elfogadni ezt az érvelést, mondván, a pártállamban konpromittálódott menedzsmentnek el kell tünnie. Mégis - és ezt is sokan állítják - a lassúbb cserélődés, illetve az alkalmazkodni képes vezetők átmentése nem túl nagy ár azért, hogy az állami tulajdonnak mind nagyobb hányada kerüljön magánkézbe. A fentiekből is kitetszhet - bár korántsem adtuk teljes felsorolását a privatizációval kapcsolatos problémáknak - hogy a legtöbb vita, a legnagyobb bizonytalanság abban a kérdésben van, hogy mi legyen azzal a 40-50 nagyvállalattal, amelyik az ipari termelés jelentős részét adja, s amely éppen ezért jó eséllyel tudta mindezidáig megőrizni önmagát, minél kevesebb változással. Helyzetük mostanában jelentősen megváltozik. A nagyvállalatok egy nem csekély része alól ugyanis éppen ezekben a hetekben - hónapokban húzza ki a talajt a csökkenő szovjet export. Mind több - főleg gépipari - üzem kerül olyan helyzetbe, hogy már nem csupán jövedelmezőségi problémái vannak, amelyeket - bár a kormánynak ez nem áll szándékában - támogatással meg lehetne oldani, hanem azzal a problémával kerülnek szembe, hogy termékeik egyszerűen nem találnak vevőre. A különböző szakértői nyilatkozatokból úgy tűnik, ha sorsuk rendezésére az alkalmazandó technika nem is alakult ki, a változások iránya már kezd körvonalazódni. (folyt.) 1990. június 27., szerda 15:08
Vissza »

	Privatizáció 4. rész
Olyan megoldásokra törekszik a kormány, mint például a nagyvállalatok decentralizálása, s részlegenkénti értékesítése - esetenként nem kizárva akár az egyes berendezések magánkézbe adását sem - a csődhelyzetbe kerülő vállalatok felszámolására és privatizálására csőd-holding létrehozása, az alkalmazotti részvények elveinek alkalmazása, s esetenként néhány jó vállalatnak az IBUSZ-éhoz hasonló, kisbefektetők bevonásával történő privatizálása. Sokféle privatizációs módszer kidolgozásával próbálkoznak a szakértők, ami önmagában örvendetes ugyan, mégis ide kívánkozik egy megjegyzés. Miközben ugyanis folyik a részletek kimunkálása, a tulajdonreform elvi megalapozása még hátra van. Az elvi kérdések jórésze még mindig tisztázatlan, s ez félreviheti a legjobb szándékú privatizációs folyamatokat is. Csak egy példa erre: az elképzelések szerint az Állami Vagyonügynökség parlamenti felügyelet helyett a kormány fennhatósága alatt dolgozik majd. Előnye, hogy a kormány privatizációs programját így lehet a leghatékonyabban vezérelni. De megvan a hátránya is: így ugyanis a kormánynak módja van arra, hogy nem tulajdonosi, hanem csupán költségvetési szempontok szerint értékesítheti az állami vagyont. A célszerű tehát az volna, ha megfordulna a jelenlegi gyakorlat: ha előbb születne az elveket tisztázó, a legfontosabb irányokat kijelölő privatizációs törvény, s csak utána alakulnának ki a technikai részletek. Enélkül ugyanis továbra is fennáll a vagyon elkótyavetyélésének veszélye - ami akkor is hátrányos, ha nem a kompromittálódott menedzsment, hanem az új elit, vagy a kormány teszi. Kozma Judit 1990. június 27., szerda 15:09
Vissza »