|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a Duna ügyében
"Az új kormány programja kimondja, hogy a dunai vízlépcsőrendszer
építése elhibázott döntésen alapul, nem szabad befejezni. Nos, itt
az ideje, hogy végre határozatok szülessenek, amelyek kötelező
érvénnyel megtiltják az építkezést, megteremtik a sok külföldi
érdekelt partnerrel szükséges tárgyalások koncepcióját, hiszen
szerencsére a Duna még mindig a saját medrében folyik.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Kelet-európai titkosrendőrség
"Richard Sacher új belügyminiszter, az egyház híve, többször
ismételten bejelentette: feloszlatta a titkosrendőrséget és zárolta
az aktákat. Mégis minden nyilatkozata alkalmával kiderült, hogy az
előző túl korai volt. Az ellenzék Sachert hibáztatja a több mint
tízezer titkosrendőrségi akta eltűnéséért, és az állambiztonsági
szervek feloszlatásának késleltetéséért. Sokan állítják, hogy a
titkosrendőrség vezetőinek hatalmában állt olyan hamis
bizonyítékokat becsempészni az aktákba, amelyek neves politikusokat
kompromittáltak, úgy tűntették fel, mintha együttműködtek volna a
titkosrendőrséggel."
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (1. rész)
|
1990. június 26. kedd
Düsseldorf: ----------- A nyugatnémet atlétikai viadal legjobb eredményét 83.06 m-rel a kalapácsvető Klaus Tafelmeier érte el. (dpa)
x x x
Veliko Tirnovo: --------------- Barátságos női kosárlabda mérkőzésen Bulgária 79:55 (35:29) arányban győzte le Franciaországot. (BTA)
x x x
San Francisco: -------------- A lesothói Ernest Tjela, a San Francisco-i maratoni futóverseny tavalyi győztese nem védheti meg címét. A július 1-jei viadal szervezői nem engedik rajthoz állni az afrikai atlétát, amiért az dél-afrikában részt vett egy mezei futóversenyen. Tjela hasonló okok miatt nem indulhatott a szöuli olimpiai játékokon sem. (AP)
x x x
Prága: ------ A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) prágai Grand Prix-viadala nem hozott kiugró eredményt. A magyarok közül csak a távolugró Almási Csaba állhatott dobogóra, 7.47 m-es ugrásával ezüstérmes lett. - Eredmények:
férfiak:
100 m: 1. Jiri Valik (csehszlovák) 10.45 mp 2. Valentin Atanaszov (bolgár) 10.61 3. Pavel Polomsky (csehszlovák) 10.70
110 m gát: 1. Arthur Blake (amerikai) 13.35 mp 2. Igor Kazanov (szovjet) 13.68 3. Aszapevics Usev (szovjet) 13.76
400 m: 1. Mark Morris (angol) 46.98 mp 2. Jindrich Roun (csehszlovák) 47.01 3. Lubos Jostak (csehszlovák) 47.16 x x x (folyt.köv.)
1990. június 26., kedd 07:55
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (2. rész)
|
1990. június 26. kedd
Prága (folyt.): --------------- 400 m gát: 1. Reggie Davis (amerikai) 50.03 mp 2. Marcus Marescu (román) 50.42 3. Kasimir Demirev (bolgár) 50.51
800 m: 1. Dieddonne Kwizera (burundi) 1:46.36 p 2. Chavier Gonzales (spanyol) 1:46.78 3. Richard Ostrowski (lengyel) 1:46.98
1500 m: 1. Vousis (görög) 3:41.53 p 2. Kristopulos (görög) 3:42.11 3. Maminski (lengyel) 3:44.48
5000 m: 1. Fabian Silio (argentin) 13:45.78 p 2. Artur Castro (brazil) 13:48.73 3. Mathias Wtawulikur (ruandai) 13:49.86
diszkosz: 1. Imrich Bugar (csehszlovák) 61.62 m 2. Georgi Georgiev (bolgár) 61.30 3. Válent Géza (csheszlovák) 60.90
rúd: 1. Makszim Taraszov (szovjet) 5.70 m 2. Grigorij Jegorov (szovjet) 5.70 3. Igor Potapovics (szovjet) 5.50
magas: 1. Sorin Matei (román) 2.31 m 2. Szergej Malcsenko (szovjet) 2.28 3. Lampros Papakostas (görög) 2.20
távol: 1. Teddy Steinmayer (osztrák) 7.58 m 2. Almási Csaba 7.47 3. Jindrich Vyhmanek (csehszlovák) 7.46
súly: 1. Gert Weil (chilei) 19.72 m 2. Remigius Machura (csehszlovák) 18.64 3. Jan Bartl (csehszlovák) 16.87 (folyt.köv.)
1990. június 26., kedd 08:15
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (3. rész)
|
1990. június 26. kedd
Prága (folyt.): --------------- nők:
100 m: 1. Simone Jacobs (angol) 11.41 mp 2. Jolana Smolarek (lengyel) 11.68 3. Stephanie Douglas (angol) 11.70
100 m gát: 1. Liliana Nastase (román) 13.13 mp 2. Kim McKenzie (amerikai) 13.24 3. Jackie Agyepong (angol) 13.54
400 m: 1. Maria Figueredo (brazil) 51.89 mp 2. Susana Machotkova (csehszlovák) 54.59 3. Jana Blazkova (csehszlovák) 55.55
800 m: 1. Sedlakova (csehszlovák) 2:05.38 p 2. Kubesova (csehszlovák) 2:05.55 3. Zentkova (csehszlovák) 2:06.05
1500 m: 1. Doina Melinte (román) 4:15.53 p 2. Jekaterina Podkopajeva (szovjet) 4:15.96 3. Jelena Fidatov (román) 4:17.26
távol: 1. Vali Ionescu (román) 6.68 m 2. Mirela Dulgheru (román) 6.51 3. Liliane Nastase (román) 6.44
súly: 1. Krystyna Damilczyk (lengyel) 17.70 m 2. Renata Brukova (csehszlovák) 16.83 3. Sona Vasickova (csehszlovák) 16.75 (Reuter, CTK) x x x (folyt.köv.)
1990. június 26., kedd 08:25
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (4. rész)
|
1990. június 26. kedd
Kerékpáros bajnokságok: ----------------------- A szombaton rajtoló Tour de France előtt sok országban a bajnokság keretében tartottak főpróbát a hivatásos országúti kerékpárosok. Érdekesség, hogy Gorkijban 12 résztvevővel megrendezték a szovjet profik bajnoki küzdelmeit is. - Eredmények:
Gorkij (Szovjetunió), 196 km: ----------------------------- 1. Dmitrij Konysev 4:27:58 ó 2. Pjotr Ugrjumov 4:28:02 3. Vlagyimir Pulnyikov 4:28:06
Vitoria (Spanyolország), 256 km: -------------------------------- 1. Laudelino Cubino 5:59:12 ó 2. Javier Mauleon azonos idővel 3. Miguel Indurain azonos idővel
Soumagne (Belgium), 230 km: --------------------------- 1. Claudy Criquielion 5:53:00 ó
Hamburg (NSZK), 209 km: ----------------------- 1. Gerhard Dummert 4:46:56 ó
Saint-Saulge (Franciaország), 241 km: ------------------------------------- 1. Philippe Louviot 5:56:48 ó (AP, dpa)
x x x
Rijeka: ------- Továbbra is kómás állapotban van a június 17-i jugoszláviai motorkerékpáros GP-viadalon súlyos agysérülést szenvedett nyugatnémet Reinhold Roth. Az orvosi jelentés szerint a 37 éves versenyző még nem tért magához, de kezelői bíznak benne, hogy a héten át tudják szállítani a ravensburgi idegsebészetre. (APA) x x x (folyt.köv.)
1990. június 26., kedd 11:27
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|