Rendszerváltás és az MTI

	A haldokló birodalom árnyékában
------------------------------- Washington, 1990. június 23. (VOA, Esti híradó, Takács József) - Évtizedeken át a Magyarországról visszatért amerikai magyarok legértékesebb ajándéka mindig az éppen aktuális politikai vicc volt, amit magukkal hoztak vámolhatatlan csempészáruként Budapestről. Az utóbbi másfél évben alaposan megcsappant, úgyszólván megszűnt a politikai viccek behozatala. Mi lehet az oka? - kérdezgettük a múltkoriban magyar barátaimmal. Annyi minden mással együtt talán a humorérzéküket is elvesztették a magyarok? Remélem, nem ez történt. Szerintem a magyarázat alaptételét egy ma már prehisztorikusan régi viccel lehetne illusztrálni: "1946-47-ben járta ez a találós kérdés: mi különbség van Magyarország és Japán között? Japán a mosoly országa, ami pedig itt van, az tiszta röhej." Sok volt ebben az igazság évtizedeken keresztül. Azt a mérhetetlen mennyiségű hazugságot, csalást, rablást, képmutatást, amit a muzsikdespotizmus gyarmati helytartói nap mint nap produkáltak, nem lehetett másként elviselni, mint az akasztófahumor változataival. Szinte önvédelmi reakciója volt a társadalomnak kifigurázni a nyakára kényszerített ostobák és gazemberek uralmát, legalább egymás között a humor tőrével piszkálgatni azt a humortalan pártmocskot, ami körülvette. Most, hogy az ország irányítása a társadalom, a nép kezébe került, csak öngúnnyal lehetne politikai vicceket teremteni, amihez viszont a jelek szerint nincs meg a megfelelő önbizalon és jókedv. A nagy veszélyeket túlélők, a bombatámadások, tornádók, autóbalesetek után, egy ideig szenvednek az utóhatásoktól. A kelet- közép-európai társadalmak, így a magyarok is most szenvednek a 45 éves katasztrófasorozat utóhatásaitól. A másik ok pedig az lehet, hogy még mindig nem jöttek ki az alagútból. Napfényre érkezésük akkor történik majd meg, amikor az utolsó orosz katona is elhagyta Európát, és a birodalom akármilyen formát is ölt, nem lesz többé olyan közvetlenül veszélyes, mint napjainkban. (folyt.) 1990. június 23., szombat
Vissza »

	- A haldokló birodalom árnyékában - 1. folyt.
Minden jel arra mutat, hogy a század nagy hazusága kimúlt ugyan, de még nincs eltemetve. Amíg életben volt, milliókat fertőzött meg. A súlyosan fertőzöttek nagy részénél a hatalomsóvárgás kórsága is fennáll. A napokban olvastam Ligacsov elvtárs egyik nyilatkozatát, amit illusztrációként most hallgatóimmal is megosztok.: "A szabadság mások rovására igen veszélyes dolog, az emberiséget már a múltban is a katasztrófa szélére sodorta, és ha elfogulatlanul nézzük, a katasztrófát a szocializmus akadályozta meg, függetlenül attól, hogy mennyire deformált - mármint a szocializmus." Eddig az idézet. Kétségtelenül igaza lenne Ligacsovnak, ha nem az orwelli nyelvet beszélné. Hiszen a kevesek úgynevezett szabadsága mások rovására bizony igen veszélyes dolog, főleg a mások számára. Ki tudhatná ezt jobban, mint Ligacsov és elvtársai. Csakhogy ő nem így érti. Ő ugyanúgy hisz, mint a Kárpátok géniusza, amikor azt hirdette, hogy Romániában mindenki boldog és bőségben él. A nagy orosz muzsik szinte Lukács György-i magasságokban lebeg, amikor a deformált szocializmust emlegeti. Hiszen a mai magyar reformnemzedék egy részének Gyuri bácsija is lefektette, hogy a legoroszosabb szocializmus is jobb a legjobb kapitalizmusnál. Ezt ma már Magyarországon a néhai Gyuri bácsi szűkebb baráti köréhez tartozók sem mernék nyilvánosan elmondani. Ligacsov azonban még teheti és itt a baj. Mert nyilván azért mondja, mert van rá hallgatóság, sőt egyetértő hallgatóság. A nagy hazugság megmaradt apostolai nem hajlandók tudomásul venni a halál beálltát. Magyarországon is bizonyára ezrével vannak, akik sóvárgó szemeiket nem Gorbacsovra, hanem Ligacsov elvtársra szegezik. A Münnich Ferenc Társaság tagjai, amikor egy-egy szeánszra összegyűlnek, és felidézik a régi szép időket, a jövőképüket bizonyára Ligacsov és elvtársai köré építik. (folyt.) 1990. június 23., szombat
Vissza »

	- A haldokló birodalom árnyékában - 2. folyt.
A haldokló birodalommal kapcsolatban ez csak az egyik probléma. A másik majd ilyen nagy, hogy új nagy hazuságok vannak kialakulóban. Az orosz nacionalisták csoportjai már megtalálták ismét az összes bajok okozóit, az idegenekben, a zsidókban és általában mindenkiben, aki másként gondolkodik, mint ők. Azt senki sem tudja, hogy a hadseregben és a KGB tagjai között milyen arányban húzódnak meg a régi és az új kórság képviselői. Annyit tudunk csupán, hogy a humanista demokraták elenyésző kisebbséget alkotnak. Vagy másfél évtizede egy magyar történész járt itt Washingtonban, aki a Szovjetunió ázsiai népeinek volt neves ismerője és kutatója. Egy alkalommal elmondta, hogy nem látja rózsásnak az oroszok jövőjét az ázsiai népek között. Majd szinte sóhajtva megjegyezte: szerencsére azt mi nem érjük meg, amikor a birodalom darabjaira hullik. Óriási katasztrófa lehet belőle az egész világra. Mostanában sokszor eszembe jut Magyarország jövőjéért való aggódásaim közepette, mert hiszen minden valószínűség szerint megérjük a birodalom felbomlását. A nyugati világnak mindent el kell követnie azért, hogy ne legyen belőle világkatasztrófa. Ha Európa s benne Kelet-Közép-Európa biztonságát létre lehet hozni, nemcsak az oroszok ellen, hanem az ő jövőjük érdekében is, mielőtt az összeomlás vagy átváltozás bekövetkezik, akkor talán elképzelhető a viszonylagosan békés átmenet a kiegyensúlyozottabb jövő felé. Ha az ember számba veszi, hogy a környezetszennyezés valóságban és képletesen is milyen méretű Magyarországon, hogy mennyi szemetet, romot kell eltakarítani az egészséges jövő útjából, akkor szinte már nem is akar gondolni a külső veszélylehetőségekre. Az új magyar közélet látványos feltűnésekre spekulátor tagjai jól tennék, ha időnként elgondolkodnának azon, milyen sürgős is ez az új országépítés, amivel választóik megbízták őket. (folyt.) 1990. június 23., szombat
Vissza »

	- A haldokló birodalom árnyékában - 3. folyt.
Remélem és hinni szeretném, hogy a magyar nép nagy többségében van annyi politikai érettség, erő és józanság, ami szükséges ennek a gigászi munkának az elvégzéséhez. Meggyőződésem, az első sikerek után erősödik majd az önbizalom, létrejön a jó kedv, a viccek örök Mórickája elfoglalja hivatalát, és akkor majd nem érkeznek üres kézzel, illetve új politikai viccek nélkül a Budapestről visszatérő washingtoniak. +++ 1990. június 23., szombat
Vissza »