 |
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Munka világa:
Kisvállalkozók adómorálja
"Az APEH szerint tovább romlott az adómorál. Szerencsétlen magyar
kisiparosok és kiskereskedők, szörnyű a sorsuk. Nem íronizálok,
tényleg szörnyű. Bürokrácia, ezernyi korlátozás, bonyolult és
vérszívó adórendszerek keserítik életüket. A rendeletek a kimúlt
rendszer hagyatékai. A mai kormányra vár a feladat, hogy
vállalkozásbarát környezetet teremtsen az igazi iparűzés és igazi
kereskedelem számára.
Szerencsétlen magyar kisiparosok, kereskedők. Nem elég, hogy az
ág húzza őket, de még szegény emberek is. Szegénységét még vállalnia
is kell ország-világ előtt. Mert hogy egy minapi sajótájékoztató
kapcsán az újságok is tudósítottak a szomorú tényről. Megírták
ugyanis az országos adóhivatal számaira hivatkozva, hogy a magyar
vállalkozók bevallott átlag jövedelme alatta marad az
alkalmazottakénak.
Miközben olvassuk a híradást, a szomorúság lelkünkre telepszik;
bagóért dolgozik a magyar átlag vállalkozó. Osztunk, szorzunk, és
alig több mint 9000 forint jön ki egy hónapra."
|
|
|
|
|
|
 |
A haldokló birodalom árnyékában
|
-------------------------------
Washington, 1990. június 23. (VOA, Esti híradó, Takács József) -
Évtizedeken át a Magyarországról visszatért amerikai magyarok
legértékesebb ajándéka mindig az éppen aktuális politikai vicc volt,
amit magukkal hoztak vámolhatatlan csempészáruként Budapestről. Az
utóbbi másfél évben alaposan megcsappant, úgyszólván megszűnt a
politikai viccek behozatala. Mi lehet az oka? - kérdezgettük a
múltkoriban magyar barátaimmal. Annyi minden mással együtt talán a
humorérzéküket is elvesztették a magyarok? Remélem, nem ez történt.
Szerintem a magyarázat alaptételét egy ma már prehisztorikusan
régi viccel lehetne illusztrálni: "1946-47-ben járta ez a találós
kérdés: mi különbség van Magyarország és Japán között? Japán a
mosoly országa, ami pedig itt van, az tiszta röhej." Sok volt ebben
az igazság évtizedeken keresztül. Azt a mérhetetlen mennyiségű
hazugságot, csalást, rablást, képmutatást, amit a muzsikdespotizmus
gyarmati helytartói nap mint nap produkáltak, nem lehetett másként
elviselni, mint az akasztófahumor változataival. Szinte önvédelmi
reakciója volt a társadalomnak kifigurázni a nyakára kényszerített
ostobák és gazemberek uralmát, legalább egymás között a humor
tőrével piszkálgatni azt a humortalan pártmocskot, ami körülvette.
Most, hogy az ország irányítása a társadalom, a nép kezébe
került, csak öngúnnyal lehetne politikai vicceket teremteni, amihez
viszont a jelek szerint nincs meg a megfelelő önbizalon és jókedv.
A nagy veszélyeket túlélők, a bombatámadások, tornádók,
autóbalesetek után, egy ideig szenvednek az utóhatásoktól. A kelet-
közép-európai társadalmak, így a magyarok is most szenvednek a 45
éves katasztrófasorozat utóhatásaitól. A másik ok pedig az lehet,
hogy még mindig nem jöttek ki az alagútból. Napfényre érkezésük
akkor történik majd meg, amikor az utolsó orosz katona is elhagyta
Európát, és a birodalom akármilyen formát is ölt, nem lesz többé
olyan közvetlenül veszélyes, mint napjainkban. (folyt.)
1990. június 23., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|