Rendszerváltás és az MTI

	Amerika elszigeteltsége
----------------------- Washington, 1990. június 22. (Amerika Hangja, Reggeli Híradó) - Az új izolacionizmus kora. Ezzel a címmel jelent meg a Christian Science Monitor című tekintélyes bostoni lapban Mark Mechenai cikke. - Összeomlott a berlini Fal. Bomlófélben a Szovjetunió. Terjed a demokrácia Johannesburgtól Santiagóig és Ulan Batorig. Hogyan reagáljanak az amerikaiak ezekre az alapvető változásokra? - Talán azzal lehetne kezdeni, hogy rádöbbenünk, az Egyesült Államok átfogó stratégiai koncepciójának, küldetésének kialakításánál úgyszólván korlátlan az adott lehetőségek száma. Más szóval, Washington jelen pillanatban jóval több lehetőség közül választhat, mint a második világháború óta bármikor. - Néhány politikai vezető attól tart, hogy az amerikai közvélemény, kiváltképp az ifjabb nemzedékek az izolacionizmus, az elszigetelődés politikája mellett voksol majd. És ezek a félelmek csakugyan megalapozottak. Ugyanis a hidegháború befejeződésével megszünt az indok, amiért az Egyesült Államoknak fenn kellene tartania erőt sugárzó katonai egységeit a Földgolyó minden pontján. - A harmadik világban sem kell többé próbának alávetni az Egyesült Államok megbízhatóságát. A Perzsa-öböl kivételével ez a terület mindig is hozzávetőlegesen kevés belső vonzerővel rendelkezett az Egyesült Államokra nézve. A harmadik világ térsége a hidegháború korszakában sokkal inkább egyfajta színpad volt, ahol Washington bizonyíthatta, igenis készen áll arra, hogy szembeszálljon a vörös veszéllyel. - Képességünk és készségünk, hogy ellensúlyozni tudjuk az esetleges szovjet agressziót Délkelet-Ázsiában, Afrika déli részén és Közép-Amerikában, demonstrálva: képesek és készek vagyunk arra is, hogy Nyugat-Európában vagy Északkelet-Ázsiában szembeszálljunk az esetleges szovjet agresszióval. Ugyanis Nyugat-Európa és Északkelet-Ázsia valóban roppant katonai-ipari lehetőségeket rejt magában. Ezek pedig valóban óriási belső értékeket jelentenek az Egyesült Államok számára. (folyt.) 1990. június 22., péntek
Vissza »

	- Amerika elszigeteltsége - 1. folyt.
- Most azonban - akárhonnan nézzük is a szándékot és az okot - aligha érdekes, mi is történik Vietnamban, Angolában és Nicaraguában. Hiszen egyetlen jelentékeny ország sem verseng azért, hogy alkalmazhassa a szovjet gazdasági és politikai modellt, bármi legyen is ez a modell manapság. A dominó emlegetése a múlté. Tekintve pedig, hogy Moszkva egyre kevésbé képes a Szovjetunió belső rendjének fenntartására, nevetséges lenne a Szovjetunió globális méretű terjeszkedési készségéről töprengni. - Persze a Szovjetuniónak változatlanul hatalmas nukleáris arzenálja van - hasonlóképpen az Egyesült Államoknak is. Következésképp a minél tökéletesebb nukleáris erőegyensúlyt célzó fegyverzetcsökkentési tárgyalásoknak kell az amerikai külpolitika homlokterében állnia. Közben azonban egyre valószínűtlenebbé válnak azok az elképzelések, amelyek szerint politikai célok elérése érdekében nukleáris fegyverekhez is lehet folyamodni. - Ílymódon a hidegháború utáni stratégiai környezet láttán az Egyesült Államok azt a lehetőséget is választhatja, hogy nagymértékben átrendezi katonai sáncait. Ezzel egyidőben azonban nem térhetünk vissza a hidegháború előtti időszak szélsőséges izolacionizmusához. Ez az elszigetelődési politika ugyanis teljes mértékben hátat fordított a biztonsági szövetségeknek és többoldalú egyezményeknek. Annak pedig, hogy nem térhetünk vissza az izolacionizmushoz, két oka van. Először is: létfontosságú érdekünk fűződik ahhoz, hogy biztosítsuk a stabilitást Eurázsiában - tehát változatlanul el kell köteleznünk magunkat Nyugat-Európában és Japánban annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk az új Németországot és Japánt, valamint ennek a két országnak a szomszédait - vagyis annak érdekében, hogy meggyőzzük őket: nem kell egyoldalúan kifejleszteniük nukleáris ütőerejüket, és ílymódon a legtörékenyebb, legrobbanékonyabb környezetet előidézni. Az Egyesült Államoknak fenn kell tartania csökkentett formában biztonsági kapcsolkatait ezekkel az országokkal. (folyt.) 1990. június 22., péntek
Vissza »

	- Amerika elszigeteltsége - 2. folyt.
- A második ok abból ered, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságát új veszély fenyegeti. Ennek az új veszélynek több összetevője van. Soroljuk: egyre növekvő kereskedelmi mérleghiány, egyre növekvő függés a külföldi tőkétől - életszínvonalunk fenntartása érdekében. Környezeti ártalmak -, például a Földet körülvevő ózonréteg sérülései, a globális felmelegedés, a természeti kincsek kimerülése. És végül az a jelenség, hogy a nukleáris, a vegyi és a ballisztikus fegyverek egyre több harmadik világbeli ország arzenáljának részét képezik. - Ezekkel a fenyegetésekkel nem lehet másként szembeszállni, mint nemzetközi együttműködéssel. És, ha tekintetbe vesszük ennek realitását, ha tudomásul vesszük azt, hogy egyre kevésbé vagyunk képesek egyedül felvenni a harcot az érdekeinket fenyegető veszélyekkel szemben, nemcsak a hanyatlás iskolateoretikusainak elméleteit láthatjuk bizonyítva, de láthatjuk azt is, hogy a jelenlegi nemzetközi feltételek miért teszik lehetetlenné a hajdani korok szélsőséges izolacionizmusához való visszatérést. - Az elszigetelődés politikájának megvalósítása tehát nem lehetséges. Katonai jelenlétünk lényeges csökkentése azonban igen. - Az új nemzedékek új izolacionista vádjaival a szívekben és az elmékben - egyaránt fel kell venni a harcot. Ebben a jobboldal demokráciapárti keresztes hadainak és a baloldal fejlődést hírdető misszionáriusainak egyaránt részt kell venniök. A hidegháború utáni korszak a nagy reménységek, az idealizmus kora. Egyszersmind természetes az is, hogy az ilyesfajta nagyralátó tervezetek hamar lelnek támogatókra. Miközben azonban ezek a kereszteshadjáratok és misszionáriusi küldetések számot tarthatnak támogatásunkra, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ennek a támogatásnak minőségileg igen magas rendűnek kell lennie. (folyt.) 1990. június 22., péntek
Vissza »

	- Amerika elszigeteltsége - 3. folyt.
- Azoknak pedig, akik az új kereszteshadjáratok útjait kutatják, nem kell távolabbra nézniük a közmondásos küszöbnél. Vegyük csak például az amerikai városokat darabokra szaggató etnikai feszültségeket. Van belőlük elég ahhoz, hogy a demokrácia nevű kísérletet tökéletesíteni vágyók elfoglalhassák magukat. Az Egyesült Államokról szólva olyan országról beszélünk, amelynek fővárosában - Washingtonban - a csecsemőhalandóság magasabb, mint Jamaicában. Nem kétséges tehát, hogy a hazai misszióknak is akad teendőjük. Röviden: a hazai reformokat gyújtópontba állító új izolacionizmus valamint ezzel egyidőben a külpolitikai elkötelezettségeink átértékelését célzó készség -, ez az a két tényező, amely elfogadásra ajánljhatja magát az amerikai közvélemény előtt. +++ 1990. június 22., péntek
Vissza »