|
|
|
|
A magyar történelemoktatás
|
--------------------------
Washington, 1990. június 21. (Amerika Hangja) - A történelemmel mindig bajok voltak Magyarországon. Kínos volt megélni, kínos volt gondolni rá, ám a legkínosabb volt tanítani. Ezért aztán nem is tanították. Mármint hogy nem azt tanították, ami kínos lett volna, hanem valami egészen mást tártak a gyerek elé. Nem esett szó Görgey és Kossuth ellentéteiről, nem beszéltek a tankönyvek az antiszemitizmusról, Trianont oly csendben kerülték meg, lábujjhegyen, fel ne ébredjen, meg ne haragudjon valamelyik szomszéd nemzet még az említésétől is. A határokon túli magyarokról nem esett szó, ötvenhat ugye ellenforradalomként tálaltatott, az ezt követő megtorlásokról egy hang sem szólt, az iskolai tankönyvekben tehát más sem történt, csak épült és épült a szocializmus. Már az alapjait összerakták, már a felső emeleteket húzzák fel rá - ez volt olvasható a valódi történelem helyett.
A rendszerváltás tényei között azonban arra is választ kellett találni, hogy mi legyen a történelemnek csúfolt hamisítástörténettel. Mit tanítsanak? Hogyan? Milyen szempont, milyen világnézet alapján? Lépjen-e előtérbe a keresztényi szellem, vagy áldozzunk ismét a pozitivista iskola oltárán?
És ki írja a tankönyveket? Azok-e, akik eddig? És mit írjanak meg? Hiszen az 1945 utáni idők dokumentációjának jó kétharmada még mindig páncélszekrényekben pihen - már amit nem égettetett el az MSZP abban a többtonnányi hulladékban, amit tavaly teherautók tucatjai szállítottak a pártközpontból az égetőművekhez. (folyt.)
1990. június 21., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- A magyar történelemoktatás - 1. folyt.
|
Néhány, általában piaci megfontolásokból adagolt adat és dokumentum ugyan napvilágra került, de összefüggések nélkül, és sosem tudni, hogy ezek az adatok mennyire megbízhatóak. Legutóbb maga Grósz Károly adott át - valószínűleg nem ingyen - a Kádár-hagyatékból egy jó adagot a Szabad Tér Kiadónak, amely El nem égett dokumentumok címen ki is adta ezt. A tankönyvek szempontjából, a történelemoktatás szempontjából azonban ez semmi.
A bölcsek kövét még nem lelték meg - ezt bizonyítja, hogy az idei érettségi tételekből hiányoznak a negyvenöt utáni magyar történelemre vonatkozó kérdések. Sőt, a tankönyvekből is hiányoznak azok a fejezetek, amelyek az adott korszakot tárgyalnák. Kivették, kitépték ezeket a részeket, ami még érthető is lenne, hiszen ezek nyilván még a bolsevik felfogásban fogantak, ám helyettük a gyerekek új anyagot nem kaptak. Igaz, a mostani kulturális miniszter elődje, Glatz Ferenc kidolgozott egy tantervet, ennek részét meg is íratta történészekkel, a segédkönyv azonban nem jelent még meg, és ki tudja, az új miniszter akarja-e majd, hogy egyáltalán megjelenjen. Lévén Glatz Ferenc liberális, a mostani miniszter pedig konzervatív.
Így esett, hogy a törtélem eltűnt. Sem igazi, sem hamisított nincsen, és ha akarjuk, hát ez az eset is nagyon jellemző a mostani magyar viszonyokra. A történelem birtoklása hatalmat jelent, amennyiben a történelem az emlékezet tantárgya. Aki tehát egy nép, egy nemzet emlékezete fölött rendelkezik, rendelkezik mások felett is. Hiszen a kelet-európai régióban létrejövő rendszerek mindig is nagyon ingatagok, ezen túl pedig többé-kevésbé illegitimek voltak, legitimitásukat tehát nem a valóságban, hanem a múltban próbálták meggyökereztetni, átírva, meghamisítva a múltat úgy, hogy az egy olyan fejlődési sor legyen, amely mindenképpen a jelenben létező rezsim felé visz, azt igazolja. (folyt.)
1990. június 21., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- A magyar történelemoktatás - 2. folyt.
|
Úgy tűnik, egy ilyen igazolásra a mostani rendszernek vagy nincsen szüksége, vagy nincsen ereje. Ezért tűnt el ez a tantárgy. Ámbár Magyarországon ha valami nincs, általában azt jelenti: majd lesz, csak drágábban. Ezen az alapon tehát visszatérhet a történelem is, csak még nem tudni, milyen felárral. Nem tudni, ki, vagy mi értékelődik fel benne. Addig meg marad a népi emlékezet: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Rákosi pajtás. +++
1990. június 21., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|