|
 |
 |
 |

Tőzsdézni kell
|

--------------
München, 1990. június 21. (SZER, Magyar híradó) - Tőzsdézni kell - ezt ugyan nem az ókori bölcsek mondták, de azt hiszem hasonló hosszú életű gondolat lesz, hiszen már elődeink is adták-vették értékpapírjaikat Nagy-Budapesten. Talán épp ezt a hangulatot próbálták idézni a mai tőzsdemegnyitón is. A Váci utcában keménykalapos urak hirdették legújabb újságjukat: a Tőzsde Kurírt a járókelőknek.
Aztán volt meglepetés, mikor egy a New York-i Wall Streeten dolgozó üzletkötő, jelenleg túrista, gondolt egyet, és be akart jutni az épületbe. Ekkor derült ki, hogy csak meghívóval vagy sajtóigazolvánnyal lehet a magyar értékpiac termeibe belépni. Odabenn három helyiség: egy számítógép-szoba, egy konferencia terem és egy büfé várta az arra érdemeseket, kik felmérésem szerint leginkább az utóbbit helyezték előnybe.
Nekem eddig, ha azt hallottam: tőzsde, két dolog jutott eszembe: az egyik a volt Tőzsdepalota, jelenleg a Magyar Televízió épülete, ahol manapság nemhogy értékpapírok, de még értékek sem nagyon cserélődnek.
A másik egy a külföldi híradásokból látott képsor: izzadt emberek csuromvizes ingben, lógó nyakkendőben merednek a falon kiírt eredményekre és a kezükben tartott noteszre, miközben őrülten mutogatnak és kiabálnak.
Hát ebből a magyar tőzsdén csak a vizes ing jött be, az is inkább a légkondicionáló berendezés hibája miatt. Mindenki a bennfentesek mosolyával köszönt a másikra, gondolom jól ismerték már egymást Bécsből, Frankfurtból. A számítógépek monitorjai kékesen világítottak, a csokornyakkendős üzletkötők bágyadtan üldögéltek, az egyszem IBUSZ-kötvény ára pedig csendesen kúszott a magasba; hogy mitől, azt most sem értem. (folyt.)
1990. június 21., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|