|
|
|
|
- KGST kilátások - 7/1. folyt.
|
Az egyoldalú kereskedelem igen súlyos anyagi terhet jelentene az érintett országoknak, és a lakosság könnyen abba a hibába eshetnék, hogy az országhatárokon belül életbe léptetett gazdasági reformokat hibáztathatná a nyersanyagokkal együtt importált nehézségekért. A tűrési határ átlépése esetén az ilyen félreértés súlyos következményekkel járhatna a gazdasági reformpolitikára - mondta a csehszlovák pénzügyminiszter.
De Michelis olasz külügyminiszter ugyanilyen meggondolásból gyors nyugati hiteleket és más gazdasági támogatást sürgetett.
Soros György, magyar születésű amerikai üzletember szerint a KGST megreformálása belekerülhet évi 15 milliárd dollárba is Kelet-Közép-Európának. Soros egy kelet-európai fizetési unió létrehozását javasolta, de a csehszlovák pénzügyminiszter elhatárolta magát ettől, hangsúlyozva, hogy hazája Európához kíván csatlakozni, nem akarja, hogy a földrészt gazdasági szempontok szerint ossza föl részekre, és nem vonzza egy Európán belül létrehozandó szegények klubja.
A Világbank elnöke kijelentette: olyan nyugati támogatásra van égető szükség, amely előmozdítja a szóban forgó országok termékeinek versenyképességét a világpiacon. +++
1990. május 24., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|