|
|
|
|
- Amnesztiatörvény - 2. folyt.
|
Hozzátartozik a közkegyelem tényéhez az is, hogy ma Európában Magyarország az az ország, ahol a legmagasabb az ezer lakosra jutó elítéltek száma, tehát ez önmagában indokolja, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek bent lenni.
Még egy dolog tartozik hozzá, hogy a kormánynak sokkal méltóbb politikát kellett volna folytatnia, ha már belekerült ebbe a kényszerhelyzetbe. És a lakosság előtt világossá kellett volna tenni, hogy kik azok, akik kikerülnek, milyen személyek, és hogy ez valójában még a mostaninál szélesebb körben sem feltétlenül jelentene veszélyt a társadalom egésze számára.
- Hack Péter SZDSZ-képviselő az Alkotmányügyi Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság titkára. Ezután Farkas Csilla az MDF egyik képviselőjéhez, Szokolay Zoltánhoz fordult.
- Szokolay Zoltán MDF-képviselő, Ön módosító-javaslatot nyújtott be a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslathoz.
- Igen, módosító-indítványom arra irányult, hogy az eljárási kegyelem ne terjedjen ki a hivatali visszaélés, a vesztegetés, a hűtlen kezelés büntettnek minősülő eseteire. Ezeknek a bűntetteknek az elkövetői ugyanis túlnyomó részt tanácsi, szövetkezeti, egyesületi vezetők, tisztségviselők.
Ha az új országgyűlés hitet tesz a rendszerváltás alsóbb szinteken való mielőbbi végrehajtása mellett, akkor nem engedhetjük meg, hogy örökre tisztázhatatlan ügyletek maradjanak.
Ez a három bűntett, amit említettem, tipikus szocialista képződmény, a Kádár-korszak egyik jellegzetessége, nem maradhat feltáratlan. (folyt.)
1990. június 12., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|