|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állásfoglalás a debreceni repülőtérről
"...a terület egységesen, teljes egészében kerüljön át
magyar kezelésbe. Ezért szükségesnek látjuk e kérdés ujbóli
felvetését, azzal a céllal, hogy az eddig át nem adott objektumok
átadása is megtörténjen. Kérjük a Magyar Köztársaság
kormánymegbízottját, kezdeményezésünk támogatására és képviseletére.
"
SZER, Világhíradó:
Szőcs Géza:
nem provokáció, hatalmi viszály
"E pillanatban a helyzet továbbra is drámai. Azt kell mondanom,
hogy most, itteni idő szerint délután 4 órakor a bányászok még
mindig folytatják a tisztogatást. Az utca népének följelentésére,
rámutatására diákokat és diák külsejű egyéneket kiragadnak, majdnem
karvastagságú botokkal, azaz fejszenyelekkel ütlegelnek, egyszóval
tragikus az utca állapota.
"
|
|
|
|
|
|
|
Domokos Géza, az RMDSZ elnöke interjúja az MTI-nek (1.rész)
|
Bukarest, 1990. május 25. péntek (MTI-Panoráma) - Domokos
Géza, a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke
Bukarestben nyilatkozott az MTI kiküldött tudósítójának a romániai
választásokról és a Nemzeti Megmentési Front győzelme utáni
helyzetről.
- Mi lehet az oka a Nemzeti Megmentési Front ilyen elsöprő arányú győzelmének?
- A romániai választások eltérnek a kelet-európai folyamatoktól, sőt, ellent is mondanak azoknak. A román nép egy brutális, népellenes diktatúrától szabadult meg, s az elmúlt félévben nagyot változott helyzete. Úgy érzi, több a szabadság, jobbak a megélhetési viszonyok. A munkásoknak nőtt a fizetése, megkapták a szabad szombatot, a parasztoknak több a háztájija, emelték a felvásárlási árakat, az egyetemi hallgatók kivívták az egyetemi autonómiát, a kultúra szabad lett, a lapokat nem cenzúrázzák, utazni lehet, törölték az abortusztörvényt, számos olyan társadalmi szempontból fontos döntés született, amely fél év alatt érzékelhetően javította az emberek közérzetét. Ezt az emberek általában a front és személyesen Ion Iliescu javára írják.
Az ellenzéki pártoknak nem sikerült megértetni programjaikat, amelyek - úgy érzem - nem felelnek meg a társadalmi igényeknek úgy, ahogy kellene. Nem volt idő arra sem, hogy ezek a pártok megerősődjenek, vezetőik kiválasztódjanak hatékony választási kampányt szervezzenek meg. A három, nagy hagyományokkal rendelkező történelmi párt és a szociáldemokrata párt egyszerűen eltűnt a színről. A Nemzeti Parasztpártról, amely most nevéhez hozzáfűzte a keresztény és demokrata megjelölést, kiderült, hogy nosztalgiapárt. Múltjából próbál élni, méghozzá nagyon megszépített múltjából, és nagyon agresszív hangot ütött meg s az emberek félnek az agresszívitástól.
Az agresszív hangnem majdnem minden pártra jellemző volt, élen a fronttal az utolsó hetekben, de az a nagyon éles kommunista ellenesség, ami a parasztpárt lapjait jellemezte, riadalmat keltett. Ne feledjük: csaknem négy millió tagja volt a kommunista pártnak, s ezekhez hozzávehetjük a családot, rokonságot, barátokat is. Az emberek, úgy látszik, jobban félnek a boszorkányüldözéstől, mint az esetleges visszarendeződés itt-ott feltűnő jeleitől. A parasztpárt élén nagyon idős emberek állnak, s halvány jele sincs bennük a karizmának, nem tudtak közös hangot találni a választókkal, nem tudták rokonszenvessé tenni magukat, bizalmat ébreszteni maguk iránt. (folyt.)
1990. május 25., péntek 11:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Domokos Géza - interjú (2.rész)
|
A Nemzeti Liberális Párt más. Nem hivatkoznak a múltjukra. Újjá akarják építeni pártjukat a liberalizmus európai modellje szerint. Jószerével a fiatal értelmiséget tömöríti. És nyitott a párbeszédre. Nem volt idejük azonban arra, hogy bázist teremtsenek, de feltétlenül jövője van ennek a pártnak. Rokonszenves a környezetvédők mozgalmának a jelentkezése. Ezek a pártok azonban együtt sem jelentenek számottevő ellenzéket az NMF masszív szerveződésével szemben.
- Hogyan értékeli az RMDSZ választási sikerét?
- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülünk annak, hogy ilyen fegyelmezett és céltudatos választótáborunk van, amire különben számítottunk is. Az viszont elkeserítő, hogy a többi párt ennyire lemaradt a versenyben a fronttól. Így nagyon nehéz lesz a parlamentben és a közéletben hallatni szavunkat az alkotmány és a törvények kidolgozásánál, a jövendő választásk előkészítésénél.
- A front elsöprő győzelme ellenére koalíciót szorgalmaz a nemzeti közmegegyezés alapján. Hogyan viszonyulna az RMDSZ, egy ilyen ajánlathoz ?
- Nehéz elképzelni, hogy választóink, a romániai magyarság jó szemmel nézne egy koalíciót a Nemzeti Megmentési Fronttal. Sajnos, a front, a kormány és személyesen Iliescu is a romániai magyar kisebbség és a románság viszonyát elég könnyen odadobta a választási érdekeknek, sőt, még rá is duplázott azzal, hogy Románia és Magyarország kapcsolatának oly biztatóan megindult rendeződését is leállította. Először csak úgy összekacsintottak, aztán már lassan szót értettek, utána együttműködtek a Vatra Romaneasca által képviselt szélsőséges erőkkel. Ez annyira nyilvánvaló és akkora bizalmatlanságot ébresztett a romániai magyarságban és természetesen az RMDSZ-ben, hogy most nagyon nehéz valamiféle koalícióról, ilyen szempontból együttműködésről beszélni.
Persze, nem lehet duzzogni a politikában, megsértődni, félreállni, és csak nézni, mi történik. Nem lenne esély sértődött alapállásból megpróbálni jogot védeni. El tudom képzelni azt, hogy - s ez magánvéleményem -, független szakemberként magyarok is jelen lesznek miniszterhelyettesi, esetleg miniszteri megbizatással a kormányban, ha erre a front részéről felkérés érkezik. Ez azonban csak találgatás. Az RMDSZ elnöksége a hónap végén, a megválasztott képviselők és szenátorok bevonásával Sepsiszentgyörgyön vitatja meg az új helyzetben követendő stratégiát. (folyt.)
1990. május 25., péntek 11:55
|
Vissza »
|
|
Domokos Géza - interjú (3.rész)
|
- Miért jó a frontnak a koalíció?
- A kolosszus és a törpék koalíciója lenne ez és a frontnak arra lenne jó, hogy demonstrálja a világ előtt: mégis csak demokrácia van, nincs szó neokommunizmusról, visszarendeződésről. Attól tartok, hogy az adott erőviszonyok mellett az ilyen koalíció formális lenne. A front olyan túlsúlyban van, ami beviheti a totalitarizmus csapdájába. Jó lenne, ha létezne egy jól tagolt, jól szervezett ellenzék, amely komoly alternatívát jelentene, de ez az alternatíva sajnos most nem látható.
- A romániai helyzet tehát rendhagyóan alakult. Vajon így lesz ez a jövőben is.?
- A kelet-európai folyamatok Romániában ugyan elakadtak, de nem fogják megkerülni, egy-két éven belül megmutatkoznak. Súlyos gazdasági problémák, társadalmi feszültségek vannak, amelyekről a kampány során csak kevés szó esett, a kormány pedig mindent elkövetett, hogy kozmetikázással, elhallgatással, a rések betömésével úgy látsszon, mintha minden rendben volna. Ennek meglesz az ára. Ezt a politikát nem lehet folytatni, az ellentmondásokat felszínre kell hozni, megoldásokat kell találni. Nem hiszem, hogy a front egyedül meg tudja oldani ezeket a gondokat s egészen biztos, hogy egy-két év múlva, a választásokra egészen más képet alakul ki.
- Magyarországon új kormány van, Romániában hamarosan megalakul. Milyen hatása lehet ennek Románia és Magyarország viszonyára és a romániai magyar kisebbség helyzetére?
- Szerintem most lecsillapodnak a kedélyek, a front nem lesz olyan mértékben kitéve a román nacionalizmus presszióinak, s nyitás történhet a nemzetiségek felé. A januárban megkezdett párbeszéd folytatódik, s hinni szeretném, így megindul a dialógus is, a mostani helyzetből való kiút keresése a magyar kormánnyal. Ezt várják az európai kormányok és a közvélemény is.
Egy feltétele van a reális, gyümölcsöző párbeszédnek: biztosítani kell a kisebbségi jogokat, a szavak után rá kell térni a konkrét programok kidolgozására. Biztató tényező a Vatra Romaneasca által létrehozott párt rossz választási szereplése, ami azt mutatja, hogy ennek a szervezetnek nincs tömegbázisa, nem olyan rémisztő erő, s azt is jelenti, hogy nincsenek elzárva a szótértés útjai a románok és magyarok között.+++
Tóth László (Bukarest), MTI-Panoráma
1990. május 25., péntek 12:02
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|