|
|
|
|
Kilépés a VSZ-ből
|
-----------------
München, 1990. június 12. (SZER, Magyar híradó) - Hegedűs András szociológus - aki annak idején magyar részről miniszterelnöki minőségben aláírta a Varsói Szerződést - a napokban javasolta, hogy lépjünk ki azokból a nemzetközi szervezetekből, amelyek már a régi jelentéktelenségükkel sem rendelkeznek a térségben lévő változások eredményeként. Vincze András kereste fel a volt miniszterelnököt, hogy pontosítsa, mire gondolt:
- E szervezetek között különbséget kell tenni. Vannak olyan szervezetek, amelyek világpolitikai szempontból - még akkor is, ha formális tevékenységet folytatnak - egyelőre szükségesek, ilyen a VSZ is. Azt mondtam, hogy a Varsói Szerződés fikció. Ez nem azt jelenti, hogy ezt a fikciót minden további nélkül eldobhatjuk. Igyekeznünk kell minél gyorsabban tisztázni a szerepünket, bevezetni mondjuk az öt hánapos katonai szolgálatot, reális választást a katonai szolgálat és a civil szolgálat között. Ezt ma már nem akadályozza meg a Varsói Szerződésben való tagságunk. És ugyanúgy nem akadályozza meg azt, hogy a magunk útját járjuk az ország pluralisztikus demokráciája kiépítésében.
Vannak azonban olyan szerződések, amiket nem szabadna fenntartani - és amelyek teljesen fölöslegesek. Ilyen mindenképpen a Béke Világtanács, amely elvesztette tekintélyét. Számomra ilyen volt, hogy a hivatalos magyar békemozgalom belépett a Béke Világtanácsba, Chandra főnöksége alatt. Éppen két nappal ezelőtt javasoltam, hogy próbáljuk meg követelni és nyomást gyakorolni a Béke Világtanácsra annak érdekében, hogy oszlassa fel magát. Ez az egész békemozgalom számára nagy megkönnyebbülés lenne, nem csak Kelet-Európában, hanem Nyugat-Európában is. A Béke Világtanács megléte - minden tekintélyvesztesége ellenére is - sok-sok konfúziónak a forrása. (folyt.)
1990. június 12., kedd
|
Vissza »
|
|
- Kilépés a VSZ-ből - 1. folyt.
|
Nem tudom, közelebbről nem ismerem, hogy milyen összegeket fordít erre a célra az úgynevezett Szolidaritási Bizottság. Én már nagyon régóta mondom azt, hogy markánsan, élesen különbséget kell tenni a harmadik világban a katonai puccsok és forradalmi átalakulások között. A Szolidaritási Bizottság révén voltaképpen katonai puccsokat, katonai puccsok utáni bizonyos rendteremtést támogattunk, amire kár akár 50 fillért is fordítani. Tehát nyilvánvaló: a Szolidaritási Bizottságot meg kell szüntetni.
Van persze sok más ilyen. Nagyon fontos kérdés ebből a szempontból a KGST. A KGST végül is egy kicsit hasonlít a Varsói Szerződéshez. Megépült a hatalmas KGST-palota Moszkvában. Ez tulajdonképpen a magyar gazdaság irányítására semmiféle befolyást nem gyakorol. Viszont új alapokra kellene fektetni a gazdasági kapcsolatainkat a Szovjetunióval.
tt jegyzem meg, hogy ugyanakkor borzalmas nagy hibának tartom Beck miniszter rendeletét, amely megszabta, hogy negyedévenként engedélyezik a szovjet exportot. Ez dezorganizálta a magyar gazdaságot: igen jelentős piacveszteséget okozott. +++
1990. június 12., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|