|
|
 |
|
 |
- Kommentár a kivándorlásról - 1. folyt.
|
Ezt az anyaföldet hagyjuk itt? Ezt, amely ezer év óta annyi
nemzedéket táplált és felnevelt? Hagyjuk itt, hogy Európába jussunk?
De hiszen ez a föld is Európában van, Európa része, Európához
tartozik, mint, mindannyian, akik itt élünk, úgy vagyunk emberek és
közben magyarok, románok, németek, szerbek, ukránok, szlovákok,
csehek, törökök, zsidók, görögök, bolgárok, cigányok, hogy egyben
európaiak is vagyunk. Születésünktől fogva Európa polgárai. Hogy nem
mindig teljes jogú polgárai, arról a történelem tehet.
Most pedig tehetünk érte, az európaiságunkért és jogaink teljes
birtoklásáért mi is végre valamit
Sokat tehetünk, de nem az
eltávozással, nem a megfutással, hanem éppen ellenkezőleg: a
maradással, a nehézségek legyűréséért való szívós harccal, hitünk
tudása és ereje szerint. Európa itt van, bennünk van, csak kivitte a
zsarnokság. Vissza kell tehát hoznunk magunkhoz azzal, hogy magunkat
hozzá felemeljük, magunkat és az országot ismét Európához méltóvá
tegyük. Ez a mi igazi utunk Európaszerte. Nem könnyű út és
szakaszról szakaszra haladva lehet bejárni, de ez a méltó út, mert
Európába hazánkkal egyetemben csak így juthatunk.
Amott Nyugaton új történelem formálódik. Amint azt az Európa
Tanács leszögezi, az út a nagy egységes emberi Európa. Ehhez kell
nekünk is felzárkóznunk. Kell, más lehetőségünk nincs, és ez jó, a
legjobb, de meg kell dolgoznunk érette. Nem megszaladni kell hát,
hanem ezt a nagyszerű munkát minden terhével, mérhetetlen
felelősségével vállalni, elvállalni és elvégezni. Így mondhatunk
végre egy nagyot, ahogyan Ady Endre fogalmazta: "mi magyarok és nem
magyarok, hogy ezer zsibbadt vágy erős akarattá érjen, és hazánk
valóban hazánk legyen és Európa valóban a mienk is legyen". (folyt.)
1990. június 11., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|