|
|
|
|
Kezdőkör (1. rész)
|
1990. június 11. hétfő - A vb-döntő keddi műsorában két mérkőzés szerepel. Hírek, összeállítások, nyilatkozatok:
E-csoport: Belgium - Koreai Köztársaság, Verona, 17 ó -----------------------------------------------------
Kedden megkezdődnek a küzdelmek az E-csoportban is, amely a vb 24-es döntőjében talán a legkiegyensúlyozottabbnak mondható. A belga - dél-koreai összecsapáson várhatóan mindkét csapat a győzelemre tör, hiszen a későbbiekben a szintén erős uruguayi és spanyol válogatottak ellen lép pályára a két együttes.
Guy Thys belga szövetségi kapitány legnagyobb gondja, hogy kénytelen lesz nélkülözni a hátsérüléssel bajlódó rutinos csatárt, a csapatkapitány Jan Ceulemanst.
- Nem számít más, csak az, hogy mindkét pontot megszerezzük - jelentette ki a szakvezető. - Vagyis tulajdonképpen azzal is kiegyezek, ha egyetlen góllal rugunk többet ellenfelünknél...
A két ország legjobbjai még sohasem találkoztak a pályán, így egymást legfeljebb a másokkal vívott összecsapásokról ismerik. A dél-koreaiaknál hiányozni fog a 25 éves kapus, Kim Pong Joo, aki május 20-án, a Szpartak Moszkva elleni barátságos mérkőzésen Szöulban térdsérülést szenvedett. Helyét Choi In Young foglalja el a kapuban, s ez akár döntő is lehet, hiszen a Hyundai hálóőre eddig nagyon kevés komolyabb nemzetközi találkozón kapott feladatot.
Lee Ho Taik dél-koreai szövetségi kapitány nem tartja esélytelennek csapatát:
- Szerintem egyetlen győzelem is elég lehet a továbbjutáshoz, s miért ne lephetnénk meg éppen a belgákat?
Várható összeállítások:
Belgium: -------- Preud,homme - Clijsters - Gerets, Demol, de Wolf - Van der Elst, Emmers, Scifo, Versavel - Degryse, Van der Linden
Koreai Köztársaság: ------------------- Choi In Young - Chung Yong Hwan - Park Kyung Joon, Gu Sang Bum, Choi Kang Hee - Yoon Deuk Yeo, Lee Heung Sil, Hwang Bo Kwan, Byun Byung Joo - Kim Joo Sung, Choi Soon Ho
játékvezető: Mauro (amerikai) x x x (folyt.köv.)
1990. június 11., hétfő 13:37
|
Vissza »
|
|
Kezdőkör (2. rész)
|
F-csoport: Hollandia - Egyiptom, Palermo, 21 ó ----------------------------------------------
Az 1974-es és 1978-as vb-ezüstérmes hollandok ,,utódai,, 12 év után kedden játsszák első vb-döntős mérkőzésüket az F-csoportban a nem éppen favoritként számon tartott egyiptomi válogatott ellen. A palermói La Favorita stadionban egy olyan németalföldi együttes lép pályára, amely a nyugatnémetek és a brazilok mellett a Mondiale nagy esélyesének számit. Ez az első összecsapás amolyan ,,bemelegitő,, lesz a németalföldieknek, hiszen a nehezebb feladatok csak ezután következnek, amikor Anglia és Irország ellen kell helytállniuk.
- Egy percig sem szabad arra gondolnunk, hogy mi vagyunk az Európa-bajnokok, mivel ez ma már semmit nem jelent, minden győzelemért meg kell küzdeni - nyilatkozta Marco van Basten, a BEK-győztes olasz AC Milan háromszoros Aranylabdása. - Biztos vagyok abban, hogy az egyiptomiak igyekeznek meggátolni előrelépésünket, tehát jobb az óvatosság...
Leo Beenhakker szövetségi kapitány némileg változtatott eredeti elképzelésén, s a PSV Eindhoven csatára, Wim Kieft helyén Gerald Vanenburgot szerepelteti. Igy a Vanenburg, Gullit, van Basten támadóhármas kezd az afrikaiak ellen. Ezt a döntést elsősorban az indokolta, hogy Beenhakker bizik Vanenburg gyorsaságában.
Az egyiptomi szakvezető elmondta: tiszteli a nagynevü ellenfelet, de egyáltalán nem fél az erőpróbától.
- A mi csapatunk olyan, mint egy nagy család - jelentette ki Mahmud el-Gohari, aki valószinüleg arra célzott, hogy az észak-afrikai válogatottban két ikertestvérpár, Ibrahim és Hossam Hassan, valamint Hany és Ahmed Ramzy szerepel. - Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de szerintem tovább fogunk jutni a következő fordulóba.
A bizakodó afrikai kapitány mindenesetre zárt kapuk mögött gyakoroltatja csapatával azokat a játékelemeket, amelyekkel igyekszik meglepni kedden a hollandokat.
A két csapat összeállitása:
Hollandia: ---------- van Breukelen - van Aerle, R. Koeman, Rutjes,, van Tiggelen - Wouters, Rijkaard, E. Koeman - Vanenburg, Gullit, van Basten
Egyiptom: --------- Shobeir - I. Hassan, Yakan, H. Ramzy, Yassein - Youssef, A. Ramzy, Abdou, Abdelghani - Abdelhamid, H. Hassan
játékvezető: Soriano Aladren (spanyol)+++
1990. június 11., hétfő 15:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|