|
|
 |
|
 |
Ki tárgyaljon Nagy Sándorral?
|
----------------------------
München, 1990. június 23. (SZER, A munka világa, Szilágyi
Sándor) - Az ember lapozgatja az újságot, nem akar hinni a szemének.
Először azt tudatják vele, hogy az MSZOSZ vezetői sérelmezik, miért
nem hajlandó a miniszterelnök tárgyalni velük, miért csak a
munkaügyi minisztert küldi maga helyett. Aztán meg arról értesül,
hogy - idézem a Népszavából Sándor László alelnök szavait: "Az
MSZOSZ nem esik kétségbe attól, hogy nem a miniszterelnök kíván
tárgyalni a munkavállalók képviselőivel."
Valószínűleg az utóbbi kijelentés állja meg a helyét. Az egykori
állampárti szakszervezetek utódai nem esnek ettől kétségbe. Viszont
sokszor adták már tanújelét, hogy nagyon szeretnék, ha a kormányzat
a legmagasabb szinten tárgyalna velük, úgy mint régen. Nagy Sándor
egyenesen levélben kérte ezt Antall Józseftől, aki tudomásom szerint
nem reagált a levélre, hanem a munkaügyi tárcának adta át az ügyet.
Nos tehát jó lenne-e, ha az MSZOSZ elnökével a legmagasabb
kormánytisztviselő, a miniszterelnök tárgyalna. S ha jó lenne, kinek
lenne jó? Költői a kérdés, tudom, hisz rávághatjuk a választ: Nagy
Sándoréknak biztosan jó lenne. De jó lenne-e nekünk,
munkavállalóknak?
Az én megítélésem szerint nem lenne jó. Nem lenne helyes, ha
visszatérne a rákosista, kádárista, grószista gyakorlat, hogy a
szakszervezetek valódi érdekképviseleti alku helyett, azokat elfödve
mindenféle magas szinteknél kuncsorognának valami kedvezményért. Nem
lenne jó, konzerválná a munkavállalói érdekérvényesítés jelenlegi
legfőbb akadályát, azt ugyanis, hogy a kiüresedett állampárti
szakszervezetek utódai elfoglalják azt a helyet, amelyet az alulról
felépített, nem pedig felülről megreformált szakszervezeteknek és
munkástanácsoknak kellene betölteni. Ezért kellene minden lehető
módon rászorítani, alulról és felülről arra ösztökélni a régi
szakszervezeteket, hogy azzal foglalkozzanak, ami a dolguk. (folyt.)
1990. június 23., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|